Lábaim ólomként mozogtak útban a lift felé. A fejem tökéletesen kitisztult, fikarcnyi hatása sem volt már a bornak. Pedig jó lett volna, jó lett volna nem olyan tisztán látni a dolgokat. Vagy legalább hulla részegre ihattam volna magam, hogy ne emlékezzek. De nem, én másodszor is bedőltem. Megnyomtam a lift hívógombját és csendben vártam rá. Fejem a falnak döntöttem, cipőm pedig a földre hullott kezeim közül. Kitört belőlem a csalódott amerikai lány. A könnyek patakokban kezdtek folyni az arcomon. Annyiszor átvertek már. És az a helyzet, hogy az ember nem edződik meg a 3. alkalom után, csak jobban fáj. Mikor pedig beleveti a hitét valakibe, akibe több millió lány szerelmes, akit egy csodálatos embernek kiált ki a világ, és ő is fejre ejti, akkor tényleg el kellene gondolkozni, hogy apácazárdába költözzön-e vagy sem. Szemeim kipattantak a liftajtó nyitódásának hallatára. Legnagyobb szerencsémre üres volt. Lehajoltam a cipőmért, de valaki megelőzött. Egyszerre egyenesedtünk fel, tétovázva bámultunk egymásra. Nem akartam, hogy így lásson. Nem akartam, hogy tudja mennyire bánt ez az egész. Kisírt szemeim zavaromban a földet kezdték inkább fixírozni. Eszembe sem volt foglalkozni a becsukódó lifttel. Csak álltunk egymás előtt az éjszaka közepén, egy ismeretlen hotel folyosóján.
-A cipőd. -Mondta és felém nyújtotta. Hangja rekedtes volt.
-Kösz. -Motyogtam. Szemeim még mindig mereven a földnek szegeztem.
-Megbeszélhetnénk? -Kérdezte miközben kezét bizonytalanul felém nyújtotta.
Szívesen üvöltöttem volna le a fejét, hogy "NEM!" egy hatalmas pofon kíséretében, de az igazság az, hogy semmi kedvem nem volt az éjszaka közepén, egy szál semmiben taxira várni. És persze, valahol nagyon mélyen, minden megtörtént dolog ellenére, nem akartam itt hagyni. Tekintetem arcára emeltem. Zavarodottan fürkészett, várva válaszom. Óvatosan bólintottam, és visszaindultam a szobába, de a felém nyújtott kezet magára hagytam. Halkan csukódott be mögöttem az ajtó. Egy hang nélkül vettem az irányt a háló felé. Még egy ajtócsukódás. Felkuporodtam az ágy végébe, nekidőlve a támlájának. Kimerültnek éreztem magam.
-Sajnálom. -Mondta, miközben leült az ágy másik végébe.
-Én nem akartalak megbántani, tényleg nem. Mikor először láttalak a pultnál, teljesen kiakadtam tőled. Egyszerűen gyönyörű voltál. Az egyetlen dolog amire vágytam az az volt, hogy megérinthesselek. Veled akartam lenni. Tudom, nem volt helyes amit tettem, de nem mondhatom, hogy megbántam. Minden este, sőt a nap minden percében visszapörgettem azt az éjszakát. Elkövettem pár ehhez hasonló hibát, de másnapra mind kiment a fejemből. Mind csak egy éjszaka volt, jelentéktelen éjszakák. De ez más volt. Fel akartalak keresni, de féltem, hogy mit mondanál. Azt sem tagadom, hogy próbáltalak más lánnyal elfelejteni, de valahogy soha nem jutottam el odáig, hogy történjen is valami. Most komolyan, minden elfogultság nélkül, a lányok 99 százaléka igent mondana nekem. Te pedig utána jóformán elküldtél melegebb éghajlatra. Pedig mindennél jobban akartam, hogy maradj még. És mikor megláttalak a vörös-szőnyegen...Nem akartam elhinni. Halvány fogalmam sem volt, hogy ki vagy, álmomban sem gondoltam volna, hogy ott leszel egy ilyen eseményen. És megint megtörtént, visszajött minden pillanat a fejembe amit olyan görcsösen próbáltam kiűzni. És persze az sem segített sokat, hogy megint olyan eszméletlenül néztél ki. Újra át akartam élni. És te megadtad nekem az esélyt. Imádtam veled beszélgetni, ülni a kandalló előtt és borozgatni. De aztán annyira közel voltál, az illatod, az egész lényed és erősebben éreztem, hogy akarlak mint bármikor. Te pedig nem ellenkeztél és azt hittem te is akarod. Újra. Sajnálom. Annyira sajnálom! -Csendben hallgattam végig ahogy csak úgy dőltek belőle a szavak. Annyira őszintének tűnt. Fejét lehajtva ücsörgött az ágy végében.Végül szájába harapva emelte rám tekintetét.
-Elég kielégítő magyarázat volt? -Kérdezte, miközben elfojtott egy mosolyt.
-Nem volt rossz. -Mosolyogtam rá.
Idegesítően gyorsan változik a kapcsolatunk.
-Tudod, ahhoz képest, hogy alig ismerjük egymást, elég sok minden történt köztünk. -Mondtam szárazon. Helyeslően bólogatott. Körmöm a számhoz emeltem és automatikusan rágni kezdtem. Folyton ezt csinálom ha feszült a hangulat.
-Itt maradsz éjszakára? -Kérdezte bizonytalanul.
-Van még pár háló. -Nevetett fel idegesen.
-Igen, maradnék. -Mosolyogtam rá hálásan. Elnyomtam egy ásítást és fejemet térdemre hajtva fürkésztem Justint. Haja már kicsit szétesett, inge utolsó gombjainak begombolására nem vette a fáradtságot. Ajkai egy kicsit kirepedeztek, és mintha csak olvasna a gondolataimban abban a pillanatban nyelvével végigsimított rajtuk. Nagyon szerettem volna mondani neki valamit. Bármit, beszélni hozzá. Beszélni vele.
-Fáradtnak tűnsz. -Mosolygott rám, mire én csak helyeslően bólogattam.
-Itt szeretnél maradni, vagy átkísérjelek egy másik hálóba? Nekem mindegy hol alszom. -Állt fel az ágyról. Fürkésző tekintettel nézett rám. Igazából nekem nem lett volna fontos, hogy külön szobában aludjunk, de igaza volt, így lesz a legjobb.
-Itt maradnék ha nem baj. -Néztem fel rá szégyenlősen. Halványan elmosolyodott, testsúlyát pedig egyik lábáról a másikra helyezte, mintha nem tudná eldönteni, hogy most mit is akar csinálni. Maradni vagy menni.
-Hát akkor, öhm ha valamire szükséged van, nyugodtan rendelj bármit, vagy ott a minibár is. De engem is nyugodtan felkelthetsz az éjszaka közepén ha mondjuk rosszul álmodnál. A bejárati ajtótól jobbra lévő szobában leszek. Valószínűleg még egy ideig ébren úgyhogy öhm...-Kezével a karját súrolta. Furcsa volt most így látni. Az ágyban tökéletes "magabiztos nagyfőnök" vagy a "mindig tökéletes szupersztár" szerepét átvette egy bizonytalan srác.
-Köszönöm. -Mosolyogtam rá hálásan.
-Akkor szép álmokat. -Mosolygott vissza rám és lassan az ajtó felé kezdett hátrálni.
-Neked is. -Intettem felé. És az ajtó becsukódott, kellemetlen ürességet hagyva maga után. Furcsa, hogy mennyire nem ismerem, mégis több kontaktusom volt vele mint valakinek aki fejből tudja a szerencseszámát. Egyik pillanatban még egy tapló, aki tökéletesen tisztában van vele, hogy övé a világ és azt csinál amit akar. A másikban meg olyan érzésekről beszél amik még nem is létezhetnek. Őszintén, nyugodtan. Annyira szerettem volna beszélgetni még vele. Hogy fog folytatódni ez az egész?! Holnap mindenki indul tovább a maga útján és újra megpróbáljuk kiverni a másikat a fejünkből? Ez tűnik a legvalószínűbbnek. Nem tisztáztunk semmit. Zsong a fejem a sok kérdéstől. Mintha már egy órája feküdnék ezen az ágyon. Hajnali 4. A kislámpa az egyetlen fényforrás. Kusza gondolataimat hátrahagyva sétáltam ki a konyhába. Örömmel láttam, hogy a minibár egy hatalmas bár. Kivettem a sós mogyorót és a mini üveg Jack Daniels-t a hűtőből és leültem a kandalló elé. A hatalmas üvegablak kellő fényt adott a szobának. A kandallóban már nem égett tűz. Mintha csak az is azt akarná az orrom alá dörgölni, hogy a dolgoknak nagyon hamar vége szakad. Tökéletesen ráláttam Justin szobájának ajtajára. Be akartam menni, de ahhoz előbb szükségem volt a kis üveg tartalmára. Egy húzásra leküldtem, majd számat összeszorítva próbáltam elmulasztani a whiskey szúrós ízét. A számba dobtam egy mogyorót és feltápászkodtam. Nem haboztam mert tudtam, hogy akkor meggondolnám magam. Egy kicsit szédültem a minimális mennyiségű alkoholtól. Lassan nyitottam ki az ajtót, és az exluzív hotelben volt legalább annyi előny, hogy nem nyikorgott az ajtó. A szoba üres volt, viszont az innen nyíló fürdőszoba ajtaja enyhén nyitva állt. Lábujjhegyen sétáltam oda, betolakodónak éreztem magam de nem érdekelt. Látnom kellett. Kócosan, egy szál alsónadrágban. Ki kéne állítani ezt az embert egy múzeumba. Halkan dúdolt egy számot, háttal állt nekem és a tükör látóköréből és épp, hogy kiesett az ajtó. Meglepően nagy volt ez a fürdő. Megengedte a csapot, hogy bevizezze a kezét, amivel végül hajába túrt. Ajkait lebiggyesztve figyelte tükörképét. Szája halván mosolyra húzódott. A dúdolás abba maradt. Továbbra is magát nézte. Messziről lerítt, hogy elégedett magával. Talán ez volt az egyik dolog ami még szexibbé tette. Erős önkontrollra volt szükségem, hogy ne tátsam el a szám.
-Tudom, hogy itt vagy. -Mosolygott a tükörbe.
~
Remélem tetszett, ha van ötletek a folytatást illetően írjátok meg. Nem ígérem, hogy minden nap lesz rész, de a szombati koncert után egyszerűen muszáj volt folytatnom :).
Nagyon tetszik, ahogy fogalmazol, és a részek nem is túl rövidek, nem is túl hosszúak, pont jó. Meg persze az is tetszik, hogy a történet sem sablonos, de ezt már az elejénél is elmondtam szerintem. Örülök, hogy folytattad, amit igazából nagyon meg is értek tényleg a szombat után! Kíváncsi vagyok, mi fog még történni. Igazából nekem ötletem nincs a folytatással kapcsolatban, én nem vagyok olyan kreatív, de biztos vagyok benne, hogy jó lesz. :)
VálaszTörlésJajj köszönöm♥. Ezt olyan jó olvasni:).
VálaszTörlés