10. Egy új oldal

Minden idegen volt. Tisztes távolságban a sok világító gombtól foglaltam helyet. Justin hevesen gesztikulálva magyarázott valamit a hangmérnöknek. A fáradtságot se vettem, hogy megpróbáljam megérteni miről beszélgetnek, annyira értettem a zenéhez mint lajhár a maratonfutáshoz. Scooter mellettem ült a kanapén, és bár kétségkívül valami iszonyúan fontos dolgot nézett a telefonján gyakran küldött felém egy biztató mosolyt. Az idegen környezet és az idegen emberek erős korlátokat biztosítottak. Jóformán mióta beszálltunk a kocsiba nem szóltam egy szót sem. Talán a még bennem maradt rémület, Justin szavai a kocsiban, vagy a tudat, hogy épp egy stúdióban ülök ahol semmi keresnivalóm nincsen, váltották ezt ki. Időközben az eddig Scooter jobbján ülő, idősebb szőke nő el kezdett beénekelni Justinnal. És bár nem értettem hozzá semmit, azt tökéletesen meg tudtam állapítani, hogy minden egyes hangtól kirázott a hideg. Percekig folytatták így, mígnem beállt a mikrofon mögé. Egy kisfiús mosolyt küldött felém, majd fejére rakta a hatalmas Beats fülhallgatót. Hallottam már énekelni, de ez teljesen más volt. Ahogy ugyanazt a számot huszadjára énekelte el, tökéletesebbnél-tökéletesebben, teljes átéléssel. Ahogy a zene ritmusára ringatta felsőtestét éneklés közben. Csukott szemei. Az elégedett mosoly ahogy letette a fülhallgatót és kijött az ajtón ami elszigetelte tőlünk. Bepréselte magát a köztem és a karfa között található szűkös helyre és ujjaival végigsiklott kézfejemen.

-Hogy tetszett? –Kérdezte mosolyogva.

-Elképesztő volt. –Ismertem be.

-Neked énekeltem. –Suttogta a fülemhez hajolva. Mély levegővétel. Nem gyengülhetek el. Nem hihetem el azt ami nem létezik. Sután rámosolyogtam, majd feltűnően eröltetett koncentrációval figyeltem ahogy a hangmérnök az utolsó simításokat végzi.

-Akarjátok hallani? –Kérdezte felénk fordulva. Justin előre dőlt és becsukta a szemét. Lábával a zene ütemére dobolt és erősen koncentrált. A vak is látta a profizmust rajta. Nem ismertem őt, nem volt wikipédiás információkkal tele a fejem vele kapcsolatban, de egyértelmű volt, hogy a munkáját mennyire komolyan veszi. Órák munkája játszódott le percek alatt. A hangja és a zene üteme az egész helyiséget betöltötte. Vége lett. Mindenki tapsolt, még Justin is. Majd kicsattant a boldogságtól.

-Imádom. –Nevetett fel.

-Köszönöm, köszönök mindent. –Nézett végig a többieken, végül szeme rajtam pihent meg. Ezek után a többiek váltottak még pár szót és elindultunk. Kimerült voltam, pedig nekem még csak nem is kellett végigénekelnem az egész napot.

-Szabad vagy kölyök. Itt a kocsid, csináljatok amit akartok. –Kacisntott ránk Scooter és Justin kezébe dobta a slusszkulcsokat.

-Komolyan?! –Nézett rá Justin értetlenül.

-Ma jó napom van. –Nevetett fel. Justin egy hálás vigyort küldött felé és már vonszolt is maga után a hátsó parkolóba. Már a parkoló végéből hallani lehetett ahogy kinyílik a hatalmas, fekete Range Rover. Azt hittem durvább kocsija van. Kinyitotta előttem az anyósülés ajtaját, én pedig olyan kecsesen ültem be ahogy csak tudtam. Persze a ruha hosszúsága nem vált előnyömre, de megoldottam.

-Hova megyünk? –Kérdeztem bizonytalanul mikor már a volán mögött ült.

-Ahova szeretnél. A határ a csillagos ég. –Mondta vigyorogva miközben kezével egy hatalmas kört írt le. Mosolyogva csóváltam meg a fejem.

-Lepj meg. –Rántottam meg a vállam és a motor hangja már fel is csendült. Voltak kétségeim afelől, hogy mennyire is vezet jól, de jobbnak láttam nem  szóvá tenni amíg nem bizonyosodtam meg róla. Keze a rádióhoz nyúlt, hogy felhangosítsa.

-Nem baj? –Kérdezte.

-Dehogy. –Mosolyogtam rá. Az Owl City—től szólt a Shooting star. Jókedvűen ingattam fejem az ismerős dallamra. Justin is halkan dudorászott mellettem. A nap már lemenőben volt, a város tele emberekkel. Mikor a kedvenc részemhez ért a szám halkan énekelni kezdtem. Justin biztatásképp bekapcsolódott és mégjobban felhangosította a zenét. A még délelőtt elcsórt napszemüveget orromra csúsztattam és lehúztam az ablakot, hogy a szél szanaszét fújhassa a hajamat. Ordítva énekeltük a szöveget. És így folytattuk ezt az elkövendkezendő számokkal is. Rég éreztem magam ennyire szabadnak. Ennyire önmagamnak. Talán pontosan azért mert Justin előtt bárki lehettem, ugyanis nem ismert. És a legjobb választás önmagam volt. Aki szinte soha nem lehetek. Túl sok volt az elvárás. Justin lennebb vette a hangerőt és izgatottan pillantot felém.

-Mindjárt ott vagyunk. –Mondta és szeme ismét az utat pásztázta. Kíváncsian bámultam ki az ablakon, próbálva rájönni hol vagyunk vagy hova megyünk. De New York túlságosan nagy és forgalmas hely volt ahhoz, hogy minden zugát ismerjem. Az út további részét csöndben töltöttük. Mígnem justin le nem parkolt. Érdeklődve fordultam felé.

-Gyere! –Mondta, és kiugrott a kocsiból. Követtem a példáját és én is kiszálltam. Körbenéztem hátha be tudok azonosítani bármit ami az uticélunk lehet de esély sem volt rá, hogy sikerrel járok. Egy sima utcán voltunk, pontosabban járdán. Mindenhol kis butikok, kis éttermek, üzletek. Egy tipikus utca, semmi több.

-Utánam! –Kiáltotta és csak akkor vettem észre, hogy már jóval előttem sétál. Szapora léptekkel mentem utána, hogy beérjem. Justin lekapta rólam a napszemüveget és feltette.

-Nehogy azt hidd, hogy így nem lehet felismerni. Főleg, hogy már este hat van.–Forgattam meg a szememet. Alig pár lépésünkbe telt, míg oda nem jött három lány. Tizenhat év körüliek lehettek. Teljesen átlagosak. Megdöbbenve figyeltem Justin reakcióját.

-Sziasztok. –Köszönt vidáman és mindhármukat megölelte. Elvette tőlük a fényképezőgépet és a kezembe nyomta.

-Csinálsz egy képet rólunk? –Kérdezte és beállt a három lány közé. Készségesen kattintottam és visszaadtam a gépet.

-A barátnőd? –Kérdezte az egyik.

-Még nem. –Nevetett fel Justin és rájuk kacisntott. Újra megölelte mindannyiukat, végül pedig sikítva távoztak.

-Szeretlek titeket! –Ordította utánuk aminek következtében három szivecskét kapott a levegőbe. Döbbenetes volt az egész. Ahogy a rajongóival viselkedett, az, hogy ennyire normálisan kezelték a lányok, hogy nincs egyedül. Sőt, még a röhejes válasza után sem akarta egyik sem kikaparni a szemem.

-Imádom a rajongóimat. –Nézett rám.

-Látom. –Mosolyogtam rá. Alig tíz métert ha megtettünk amíg Justin meg nem állt egy épület előtt. Felnéztem, hogy elolvashassam hol is vagyunk. Egy mozi. Mit keresünk mi itt? Szép és jó, hogy az előbb a három lány teljesen normálisan viselkedett, de erős kétségeim voltak affelől, hogy nem  lesz baj abból, hogy mi nyilvánosan mutatkozunk. Félve néztem rá, de ő csak leintett, hogy várjak itt. Odasétált a kasszához, kihalászta a zsebéből pénztárcáját és odanyújtotta bankkártyáját. Erősen kételkedtem benne, hogy nincs két mozijegye való készpénz nála de annyiban hagytam az ezen való rágódást. Vigyorogva jött oda hozzám.

-Készen állsz életed legjobb mozizására? –Kérdezte és kezemre szorítva húzott be az épületbe.

-Mit nézünk? –Tettem fel a lehető legészszerűbb kérdést.

-Óz, a hatalmas! –Nézett rám sejtelmesen.

-Veszek valami kaját. Egyébként se lenne okos dolog együtt bemennünk egy zsúfolt terembe. –Magyaráztam.

-Nem veszel semmit. El fogsz hízni. Na gyere. –Mondta és tovább ráncigált.

-Hé! –Kiáltottam fel miközben utána bukdácsoltam. Ez egy felettébb rossz szokása volt. Erősen tanulmányozta a jegyet, próbálva rájönni melyik termebe kell mennünk. Közben fejét erősen lehajtotta és szemüvegét még mindig magán hagyta. Azt hinné az ember, hogy ennyi idő után megtanulja valaki, hogy napszemüveget viselni egy zárt helyiségben feltűnőbb mint anékül mászkálni. Az emberek szüntelenül motyogtak valamit mikor elhaladtunk mellettünk.

-Úristen! Az ő! –Hallottam a hátam mögül érkező hangokat. Sezmforgatva fordultam Justin felé. Levettem a szemüveget róla és kikaptam a jegyeket a kezéből. Magára hagyva őt az újabb lányrohammal sétáltam be a terembe. Teljesen üres volt. Ennyire szar film lenne?! Miután a terem ennyire kihalt volt tetszőlegesen foglaltam helyet. Már javában mentek a reklámok. Unalmamban a telefonomat nyomkodtam. Justin még mindig sehol. Végül az ajtó kicsapódott és egy hatalmas popcornnal és üvitőkkel a kezében rohant fel a lépcsőn és foglalta el a mellettem lévő helyet.

-Nem túl kapós filmre hoztál. –Mondtam vidáman miiközben belemarkoltam a popcornba.

-Kifizettem a termet, hogy kettesben lehessünk. –Mosolygott rám szórakozottan és a levegőbe dobott egy kukoricát ami végül pont a szájába esett.

-Te normális vagy?! –Kérdeztem pár oktávval feljebb.

-Csak szerettem volna egy nyugodt délutánt. Veled. –Mondta mosolyogva és kezét combomra simította.