11. Hirtelen pillanatok

Lassan körbepásztáztam a helyet. Azt sem tudtam New York melyik szegletén vagyok, melyik filmet fogom látni és, hogy miért hozott ide. Hogy kerültem egyáltalán ebbe a szituációba?! Megráztam a fejem, reménykedve, hogy tisztább képet kapok bármiről. Milyen kicsinyes gondolat. A mellettem ülő fiú érdeklődve fürkészte arcomat. Egy nyugtató mosolyt küldtem felé.

-Nem azt mondtad, hogy el fogok hízni a popcorntól? –Szólaltam meg végül a hatalmas adagra mutatva.

-Ki mondta, hogy kaphatsz belőle? –Nézett rám teljes komolysággal és elfordította tőlem a kukoricát. Hangosan felnevettem reakcióján és lábamat az előttem lévő székre tettem.

-Na jó, tessék. –Mondta és nekem dobott egy maréknyi popcornt. Összeszedtem az ölembe hullott adagot és nevetve játszottam el vele ugyanazt.

-Várj, tele van vele a hajad. –Vigyorgott rám miközben közelebb hajolt, hogy minden egyes szemet egyenként kiszedjen. Végül kusza tincseimet fülem mögé simította. Ujja végigcirógatta arcomat, le a nyakamon, a karomon majd kézfejemnél állt meg.

-Ne haragudj. –Nézett rám zavarodottan és elhúzódott. Kábán néztem rá. Görcsösen figyelte a vásznat. Mi történt a tegnap esti "bármit megtehetek, akkor és ahol csak akarom" Justinnal? Bármit megadtam volna azért, hogy most belelássak a fejébe. Szerettem volna beszélni vele. Akármiről. Csak hallani akarrtam a hangját. De a film el kezdődött. Elképzelni sem tudtam, hogy épp mit nézünk. Valami vígjáték lehetett, ugyanis mellettem néha felhangzott egy-egy nevetés és mikor épp oda tudtam figyelni én is elcsíptem pár poént. De igazság szerint túlságosan kattogtam. Felettébb irritált a helyzet, hogy csak pár centire ülünk egymástól mégis lehetetlen az érintés. Mintha egy láthatatlan erő akarna minket távol tartani egymástól. Ő is érezte. Tudom. Hogy mi volt a legrosszabb az egészben? Hogy lehetetlen volt rájönni mi okozta. 

-Lépjünk le. -Fordult felém, majd olyan hirtelen sebességgel állt fel, hogy fel sem fogtam mi történik.

-Tessék? Még a felénél sem tart a film...-Mutattam a képernyőre. Ott hagyva az összes cuccot indult le a lépcsőn. Minden egyes mozdulatáról sütött határozottsága.

-De Justin, kifizetted az egész termet, legalább nézzük végig. -Kiáltottam utána. Megdöbbenve néztem ahogy lassan hátrafordul. Szája féloldalas mosolyra húzódott. 

-Ne tesz semmit. -Rántotta meg a vállát és kezével intve jelezte, hogy ideje lenne utána mennem. Még egy darabig hezitáltam végül amennyire cipőm hatalmas sarkai engedték utánasiettem. Nem nézett rám, napszemüvegét feltéve sétált tovább. 

-Justin én nem tudok ilyen tempóban haladni. -Morogtam és cipőimre mutattam. Összekulcsolta kezeinket, ezzel stabilitást biztosítva és kilökte a moziterem ajtaját. Mikor kiértünk az előtérbe nem nézett se jobbra, se balra. Nem foglalkozott a felhangzó sikításokkal, semmivel. Én is lehajtottam a fejem és szapora léptekkel mentem mellette. Nyugtatásképp rászorított a kezemre. Kiértünk az épületből ahol már fotósok kisebb hada sorakozott. Justin gyorsított a tempón, az ismerős hangból már rájöttem, hogy a kocsi kinyílt. Kinyitotta nekem az ajtót majd óriási sebességgel becsapta és beült mellém. 

-Mi a fene ütött beléd?! -Hangom hisztérikusan csengett. 

-Ne haragudj, legközelebb ígérem elviszlek a Titanic-ra. -Vigyorgott rám.

-Most hova megyünk? -Kérdeztem felvont szemöldökkel, bár úgysem látta mert figyelmét az útnak szentelte.

-Hozzám. -Válaszolta a lehető legtermészetesebb. 

-Miért?

Kezét a combomra simította. Megnyalta ajkait majd száját enyhén lebiggyesztette. Nem értettem, hogy lehet valaki ennyire dögös. Ez nem illegális?! Lábaimat keresztbe fontam, ruhám ezzel kicsit fentebb csúszott.  Enyhén oldalra fordultam, hogy kényelmesen figyelhessem. Futó pillantást vetett rám.

-Gyönyörű vagy. -Mondta és figyelmét máris a vezetésnek szentelte. Kint már szinte teljesen sötét volt. A hangulatingadozásaiba lassan belefájdult a fejem. A zene halkan szólt. Justin kezét rövid időn belül újra és újra combomra simította. Tizenöt perc telhetett el mire körülöttünk már csak hatalmas házakat láttam, elképesztően nagy kerítésekkel. Mi sem laktunk szar környéken de ehhez azért nem volt fogható. A kocsi lelassult, megnyomott egy kis fekete távirányítót, mire a hatalmas kapu kinyílt. A kocsi leállt és Justin kiugrott belőle. Ez a hirtelen távozás is egy berögződés lehet nála. Kinyitottam az ajtót, Justin a kezét nyújtva segített kimászni. Hálás mosolyt küldtem felé. A lámpák automatikusan kapcsolódtak fel ahogy a bejárat felé tartottunk. Keze a derekamat karolta, szorosan magánál tartva. Bénultam álltam mellette miközben előhalászta a kulcsait. A hatalmas ajtó kinyílt és egy pofátlanul nagy tér tárult elém. Justin felkapcsolta a villanyt ami csak a tér egyik felét világította meg, azt is elég gyérül. Nem voltak falak, balra egy nappaliszerűség volt, a legmodernebb berendezés, sehol egy porszem. Még az IKEA is megirigyelné. A másik oldalon egy konyhaszerűség volt, középen egy hatalmas konyhapult rajzolódott ki a sötétben. Bár szinte biztos voltam benne, hogy ez csak egy átmeneti konyha, eszméletlenül nézett ki. 

-Csak utánad. -Mutatott a jobbra. Bizonytalanul lépkedtem, végül nekidőltem a pultnak és kérdőn néztem Justinra. Mit keresek itt egyáltalán?! Lassan sétált felém, végül pofátlan közelségben állt meg előttem. Kezeit csípőmre simította és fülemhez hajolt.

-Elképesztően nézel ki hátulról. -Suttogta és óvatosan fülcimpámra harapott. Apró puszikkal halmozta el nyakamat, miközben kezét fenekemre csúsztatta. Halkan felnyögtem. Nem értettem a helyzetet. Ez a Justin már ismerősebb volt mint aki a moziban ült mellettem.

-Ezért hoztál ide? -Súgtam, mialatt kezeim önként túrtak hajába.

-Részben. -Motyogta a nyakamba.

~

Kárpótlásul az egy hetes várakozásért :) Remélem tetszik, mindenképp írjátok meg♥

10. Egy új oldal

Minden idegen volt. Tisztes távolságban a sok világító gombtól foglaltam helyet. Justin hevesen gesztikulálva magyarázott valamit a hangmérnöknek. A fáradtságot se vettem, hogy megpróbáljam megérteni miről beszélgetnek, annyira értettem a zenéhez mint lajhár a maratonfutáshoz. Scooter mellettem ült a kanapén, és bár kétségkívül valami iszonyúan fontos dolgot nézett a telefonján gyakran küldött felém egy biztató mosolyt. Az idegen környezet és az idegen emberek erős korlátokat biztosítottak. Jóformán mióta beszálltunk a kocsiba nem szóltam egy szót sem. Talán a még bennem maradt rémület, Justin szavai a kocsiban, vagy a tudat, hogy épp egy stúdióban ülök ahol semmi keresnivalóm nincsen, váltották ezt ki. Időközben az eddig Scooter jobbján ülő, idősebb szőke nő el kezdett beénekelni Justinnal. És bár nem értettem hozzá semmit, azt tökéletesen meg tudtam állapítani, hogy minden egyes hangtól kirázott a hideg. Percekig folytatták így, mígnem beállt a mikrofon mögé. Egy kisfiús mosolyt küldött felém, majd fejére rakta a hatalmas Beats fülhallgatót. Hallottam már énekelni, de ez teljesen más volt. Ahogy ugyanazt a számot huszadjára énekelte el, tökéletesebbnél-tökéletesebben, teljes átéléssel. Ahogy a zene ritmusára ringatta felsőtestét éneklés közben. Csukott szemei. Az elégedett mosoly ahogy letette a fülhallgatót és kijött az ajtón ami elszigetelte tőlünk. Bepréselte magát a köztem és a karfa között található szűkös helyre és ujjaival végigsiklott kézfejemen.

-Hogy tetszett? –Kérdezte mosolyogva.

-Elképesztő volt. –Ismertem be.

-Neked énekeltem. –Suttogta a fülemhez hajolva. Mély levegővétel. Nem gyengülhetek el. Nem hihetem el azt ami nem létezik. Sután rámosolyogtam, majd feltűnően eröltetett koncentrációval figyeltem ahogy a hangmérnök az utolsó simításokat végzi.

-Akarjátok hallani? –Kérdezte felénk fordulva. Justin előre dőlt és becsukta a szemét. Lábával a zene ütemére dobolt és erősen koncentrált. A vak is látta a profizmust rajta. Nem ismertem őt, nem volt wikipédiás információkkal tele a fejem vele kapcsolatban, de egyértelmű volt, hogy a munkáját mennyire komolyan veszi. Órák munkája játszódott le percek alatt. A hangja és a zene üteme az egész helyiséget betöltötte. Vége lett. Mindenki tapsolt, még Justin is. Majd kicsattant a boldogságtól.

-Imádom. –Nevetett fel.

-Köszönöm, köszönök mindent. –Nézett végig a többieken, végül szeme rajtam pihent meg. Ezek után a többiek váltottak még pár szót és elindultunk. Kimerült voltam, pedig nekem még csak nem is kellett végigénekelnem az egész napot.

-Szabad vagy kölyök. Itt a kocsid, csináljatok amit akartok. –Kacisntott ránk Scooter és Justin kezébe dobta a slusszkulcsokat.

-Komolyan?! –Nézett rá Justin értetlenül.

-Ma jó napom van. –Nevetett fel. Justin egy hálás vigyort küldött felé és már vonszolt is maga után a hátsó parkolóba. Már a parkoló végéből hallani lehetett ahogy kinyílik a hatalmas, fekete Range Rover. Azt hittem durvább kocsija van. Kinyitotta előttem az anyósülés ajtaját, én pedig olyan kecsesen ültem be ahogy csak tudtam. Persze a ruha hosszúsága nem vált előnyömre, de megoldottam.

-Hova megyünk? –Kérdeztem bizonytalanul mikor már a volán mögött ült.

-Ahova szeretnél. A határ a csillagos ég. –Mondta vigyorogva miközben kezével egy hatalmas kört írt le. Mosolyogva csóváltam meg a fejem.

-Lepj meg. –Rántottam meg a vállam és a motor hangja már fel is csendült. Voltak kétségeim afelől, hogy mennyire is vezet jól, de jobbnak láttam nem  szóvá tenni amíg nem bizonyosodtam meg róla. Keze a rádióhoz nyúlt, hogy felhangosítsa.

-Nem baj? –Kérdezte.

-Dehogy. –Mosolyogtam rá. Az Owl City—től szólt a Shooting star. Jókedvűen ingattam fejem az ismerős dallamra. Justin is halkan dudorászott mellettem. A nap már lemenőben volt, a város tele emberekkel. Mikor a kedvenc részemhez ért a szám halkan énekelni kezdtem. Justin biztatásképp bekapcsolódott és mégjobban felhangosította a zenét. A még délelőtt elcsórt napszemüveget orromra csúsztattam és lehúztam az ablakot, hogy a szél szanaszét fújhassa a hajamat. Ordítva énekeltük a szöveget. És így folytattuk ezt az elkövendkezendő számokkal is. Rég éreztem magam ennyire szabadnak. Ennyire önmagamnak. Talán pontosan azért mert Justin előtt bárki lehettem, ugyanis nem ismert. És a legjobb választás önmagam volt. Aki szinte soha nem lehetek. Túl sok volt az elvárás. Justin lennebb vette a hangerőt és izgatottan pillantot felém.

-Mindjárt ott vagyunk. –Mondta és szeme ismét az utat pásztázta. Kíváncsian bámultam ki az ablakon, próbálva rájönni hol vagyunk vagy hova megyünk. De New York túlságosan nagy és forgalmas hely volt ahhoz, hogy minden zugát ismerjem. Az út további részét csöndben töltöttük. Mígnem justin le nem parkolt. Érdeklődve fordultam felé.

-Gyere! –Mondta, és kiugrott a kocsiból. Követtem a példáját és én is kiszálltam. Körbenéztem hátha be tudok azonosítani bármit ami az uticélunk lehet de esély sem volt rá, hogy sikerrel járok. Egy sima utcán voltunk, pontosabban járdán. Mindenhol kis butikok, kis éttermek, üzletek. Egy tipikus utca, semmi több.

-Utánam! –Kiáltotta és csak akkor vettem észre, hogy már jóval előttem sétál. Szapora léptekkel mentem utána, hogy beérjem. Justin lekapta rólam a napszemüveget és feltette.

-Nehogy azt hidd, hogy így nem lehet felismerni. Főleg, hogy már este hat van.–Forgattam meg a szememet. Alig pár lépésünkbe telt, míg oda nem jött három lány. Tizenhat év körüliek lehettek. Teljesen átlagosak. Megdöbbenve figyeltem Justin reakcióját.

-Sziasztok. –Köszönt vidáman és mindhármukat megölelte. Elvette tőlük a fényképezőgépet és a kezembe nyomta.

-Csinálsz egy képet rólunk? –Kérdezte és beállt a három lány közé. Készségesen kattintottam és visszaadtam a gépet.

-A barátnőd? –Kérdezte az egyik.

-Még nem. –Nevetett fel Justin és rájuk kacisntott. Újra megölelte mindannyiukat, végül pedig sikítva távoztak.

-Szeretlek titeket! –Ordította utánuk aminek következtében három szivecskét kapott a levegőbe. Döbbenetes volt az egész. Ahogy a rajongóival viselkedett, az, hogy ennyire normálisan kezelték a lányok, hogy nincs egyedül. Sőt, még a röhejes válasza után sem akarta egyik sem kikaparni a szemem.

-Imádom a rajongóimat. –Nézett rám.

-Látom. –Mosolyogtam rá. Alig tíz métert ha megtettünk amíg Justin meg nem állt egy épület előtt. Felnéztem, hogy elolvashassam hol is vagyunk. Egy mozi. Mit keresünk mi itt? Szép és jó, hogy az előbb a három lány teljesen normálisan viselkedett, de erős kétségeim voltak affelől, hogy nem  lesz baj abból, hogy mi nyilvánosan mutatkozunk. Félve néztem rá, de ő csak leintett, hogy várjak itt. Odasétált a kasszához, kihalászta a zsebéből pénztárcáját és odanyújtotta bankkártyáját. Erősen kételkedtem benne, hogy nincs két mozijegye való készpénz nála de annyiban hagytam az ezen való rágódást. Vigyorogva jött oda hozzám.

-Készen állsz életed legjobb mozizására? –Kérdezte és kezemre szorítva húzott be az épületbe.

-Mit nézünk? –Tettem fel a lehető legészszerűbb kérdést.

-Óz, a hatalmas! –Nézett rám sejtelmesen.

-Veszek valami kaját. Egyébként se lenne okos dolog együtt bemennünk egy zsúfolt terembe. –Magyaráztam.

-Nem veszel semmit. El fogsz hízni. Na gyere. –Mondta és tovább ráncigált.

-Hé! –Kiáltottam fel miközben utána bukdácsoltam. Ez egy felettébb rossz szokása volt. Erősen tanulmányozta a jegyet, próbálva rájönni melyik termebe kell mennünk. Közben fejét erősen lehajtotta és szemüvegét még mindig magán hagyta. Azt hinné az ember, hogy ennyi idő után megtanulja valaki, hogy napszemüveget viselni egy zárt helyiségben feltűnőbb mint anékül mászkálni. Az emberek szüntelenül motyogtak valamit mikor elhaladtunk mellettünk.

-Úristen! Az ő! –Hallottam a hátam mögül érkező hangokat. Sezmforgatva fordultam Justin felé. Levettem a szemüveget róla és kikaptam a jegyeket a kezéből. Magára hagyva őt az újabb lányrohammal sétáltam be a terembe. Teljesen üres volt. Ennyire szar film lenne?! Miután a terem ennyire kihalt volt tetszőlegesen foglaltam helyet. Már javában mentek a reklámok. Unalmamban a telefonomat nyomkodtam. Justin még mindig sehol. Végül az ajtó kicsapódott és egy hatalmas popcornnal és üvitőkkel a kezében rohant fel a lépcsőn és foglalta el a mellettem lévő helyet.

-Nem túl kapós filmre hoztál. –Mondtam vidáman miiközben belemarkoltam a popcornba.

-Kifizettem a termet, hogy kettesben lehessünk. –Mosolygott rám szórakozottan és a levegőbe dobott egy kukoricát ami végül pont a szájába esett.

-Te normális vagy?! –Kérdeztem pár oktávval feljebb.

-Csak szerettem volna egy nyugodt délutánt. Veled. –Mondta mosolyogva és kezét combomra simította.

9. Árnyoldalak

Fogalmam sem volt az időről, de még sötét volt odakint. A fejem zúgott, még határozottan a szervezetemben volt a pia. A kimerültség minden erejével próbálkozott, de túl sok gondolat volt a fejemben. Túl sok impulzus. Túl sok pillanat, amit ki akartam elemezni. Emlékek. Minden olyan párhuzamosnak tűnt. Szürreális. Teljesen valószerűtlen. Miért pont velem? Egyáltalán pozitív ez a sok történés? Nyilván igen. Azért történt mert meg kellett történnie. Jelent valamit. Jelentenie KELL valamit. És ha nem? Ha ez volt az utolsó esély? Esély arra, hogy valami maradandót tegyünk. Mi meg elszúrtuk. Végtére is egyedül fekszünk az ágyban, mint minden este. Bár jobban belegondolva miért akarnék egyáltalán egy jóformán idegen ember mellett feküdni? Eleve az lett volna a legjogosabb kérdés magamtól, hogy mégis miért érdekel? Talán mert nem szabad. Mert egy teljesen irracionális helyzet az egész. Vagy talán mert tényleg oda-vissza vagyok az eszméletlen kisugárzásától. Attól ahogy hozzám ér. Egyáltalán megéri ennyit belefektetni egy ilyen lehetetlen helyzetbe? Egyértelműen nem...
A következő dolog amit észleltem az volt, hogy az ajtó hangosan kicsapódik. A szobát már átjárta a kintről beáradó napsütés. Justin már farmerban, bár még félmeztelenül próbálta megigazítani a haját az ajtóban állva.

-Mi a fene ütött beléd?! -Ültem fel egy gyors mozdulattal az ágyon.

-Bocsi, de rohannom kell. El fogok késni a stúdióból és Scooter leszedi a fejemet. -Nézett rám kétségbeesetten.

-Igazából nem tudom miért keltettelek fel, aludj még nyugodtan, már ki van fizetve a hely, rendelj még nyugodtan amit akarsz, majd szólok, hogy küldjék el a számlát. -Hadarta és már be is rontott a szobámból nyíló fürdőszobába. Nyöszörögve másztam ki az ágyból és követtem. A tükör előtt igyekezett rendbe szedni kusza tincseit. Mosolyogva csóváltam meg a fejem.

-Szörnyen festesz. -Kuncogtam mire csúnya pillantást lövellt felém. 

-Hadd segítsek. -Léptem közelebb hozzá. 

-Hajtsd a fejed a csap fölé. -Utasítottam és bevizeztem a haját. A kezébe nyomtam egy törölközőt, mire ő gondosan szárítgatni kezdte vizes tincseit. Kisiettem a szobából majd táskámmal tértem vissza. Előkotortam a fésűmet és bedugtam a csap melletti szekrényen talált hajszárítót a konnektorba. 

-Fel a fejjel szupersztár. -Böktem meg vállát. A törölközőt letette a pultra és felegyenesedett. Nagyot nyelve nyúltam fodrászkellékeimért. Megint túl közel volt. 

-Minden rendben? -Kérdezte mosolyogva és egyik kezét arcomra simította.

-Persze. -Bólintottam.

Nekiláttam megcsinálni a haját, ami úgy 10 perc elteltével sikeresen el is készült. Elégedetten pillantottam művemre. Justin még beletúrt párszor, hogy tökéletesen visszaadja a Bieber stílust majd egy hatalmas vigyor kíséretében átölelt.

-Most már tényleg rohannom kell. Apropó, nincs kedved velem jönni ha már úgy is kikeltél az ágyból? -Mosolygott rám. 

-Persze. -Vontam meg a vállam mintha végtelenül laza lennék. Pedig belül tomboltam.

-Tíz perced van elkészülni! -Lökte oda félvállról miközben kisétált a fürdőből. Visszaráncigáltam magamra a tegnap esti ruhát, bár biztos voltam benne, hogy ez a mai napra túlzás lesz. Tiltakozó hajtincseimet végül sikerült kifésülnöm, a tegnap este után is benne maradtak még az enyhe hullámok. Nyúzott arcomat feldobtam egy kis sminkkel és már rohantam is Justinhoz a nappaliba.

-Még mindig imádom rajtad ezt a ruhát. -Kacsintott rám miközben feltápászkodott a kanapéról. Látványosan megforgattam a szemeimet és elindultam a kijárat felé. 

-Ugye tudod, hogy mindenki azt fogja hinni, hogy egy ribanc vagy akit csak felhoztam egy éjszakára? -Kérdezte nevetve. Bár én személy szerint nem tartottam ennyire viccesnek. Végtére is igaz amit mondott. Persze, lényegében nem feküdtünk le, de cserébe történt rengeteg más. Semmivel nem vagyok jobb mint amit az emberek gondolni fognak rólam. De számít ez egyáltalán valamit? Nyilván számított, de egyenlőre sikerült elhitetnem magammal az ellenkezőjét, úgyhogy csak játékosan Justin vállába bokszoltam és beszálltam a liftbe. Egyértelmű volt, hogy mennyire nem okos döntés kettesben maradnunk szűk helyeken. Mind ketten ugyanarra gondoltunk. Egy ideges mosolyt lövellt felém és füléhez emelte telefonját.
-Mindjárt ott vagyunk.
-Nem, nem egyedül megyek.
-Majd meglátod. Remélem közel parkoltok.
-Mivel jöttetek?
-Oké.
A lift ajtaja kinyílt én pedig idegesen lépkedtem Justin mellett a kijárat felé. Teljesen biztos voltam benne, hogy ennek rengeteg következménye lesz, elképzelni sem tudtam mennyi ember lesz kint. Justin a recepcióhoz sétált én pedig idegesen várakoztam rá a hall közepén. Percekig toporoghattam ott mire végre visszajött. Biztatóan rám mosolygott, majd napszemüvegét szemére csúsztatta.
-Nem vehetném fel inkább én? -Kérdeztem zavartan. Habozás nélkül nyújtotta felém, amit én egy hálás mosollyal értékeltem.
-Készen állsz? -Vigyorgott rám, mikor beléptünk a forgóajtóba. Szerettem volna válaszolni, de ahogy az üvegen keresztül megláttam azt a temérdek embert, nem igazán jött ki egy hang sem a torkomon. Fotósok rajongók, biztonságiak és mind üvöltöztek valami miatt. Rászorítottam Justin kezére, bár tudtam jól, hogy ez még több bonyodalmat fog szűrni, de nem szólt semmit. Ő is megszorította az enyémet és az ajtó a kijárathoz ért. A sikítások és kiabálások még hangosabbá váltak. Emberek tömkelegébe ütköztünk bele a biztonságiak jelenléte ellenére is. Nem néztem fel, próbáltam a lehető legjobban kizárni, hogy mennyi ember üvölti a nevemet, Justin nevét, hogy ki vagyok és miért vagyok vele. Hogy hova megyünk, mit csináltunk, honnan ismerjük egymást és a lista még tarthatna a végtelenségig. Justin jóformán belökött a nyitott kocsiajtón ami végül hangosan csapódott be mögöttünk és már el is hajtottunk. Még mindig görcsösen szorítottam Justin kezét. Körbenéztem a kocsiban, elöl egy nagy darab fekete ember ült, mellette pedig egy idősebb férfi, feltételezem ő Scooter.
-Kenny, Scoo ő itt Ashley. Ashley Stevens. Tegnap találkoztunk. -Magyarázta a mellettem ülő fiú.
-Sziasztok. -Köszöntem félénken. 

-Örülök, hogy megismerhetlek. -Fordult hátra Scooter és egy barátságos mosolyt küldött felém.
-Szia kislány. -Vigyorgott rám Kenny a visszapillantó tükörből.
-Remélem tisztában vagytok vele, hogy délutánig sem kell várni a TMZ új címoldalára. -Nézett ránk Scooter szúrós tekintettel.
-Úgy is kellett már valami amiről beszélnek az emberek. -Rántotta meg Justin a vállát. Hüvelykujjával nyugtatóan simogatni kezdte kézfejemet. Hangosan kifújtam a levegőt miközben ellazultan hátradőltem a kocsi bőrülésén. Kicsit furcsálltam, hogy nem érdekelte őket különösebben, hogy mit keresek Justin mellett, de nyilván a kifaggatás majd akkor jön ha én már nem leszek hallótávolságon belül. Justin kicsúsztatta kezeit az enyémek közül és combomra simította. Csúnyán néztem rá, tudta jól milyen hatással van rám, mégis képes felhergelni úgy, hogy társaságunk is van. Alsó ajkamba harapva néztem fel rá. Megint ugyanazok a gondolatok. Ugyanarról az emberről. Justin a fülemhez hajolt, hogy biztosra vegye senki nem hallja rajtam kívül amit mondd.
-Tudod, ha most nem lennének mások is ebben a kocsiban, a csinos kis ruhád már rég valahol a földön lenne.

~

Köszönöm az eddigi véleményeket, továbbra nagy szükségem lenne rájuk. Ugyanis egyértelműen ösztönző hatású :). Osszátok az oldalt, terjesszétek az igét és kövessetek Twitteren :D. -Ancseeh
Köszönöm♥

8. Soha ne menj biztosra

Justin szemszöge:

A kezembe vettem a távirányítót, hogy felhangosíthassam a zenét. Igazából mindegy lett volna melyik szám következik, mert ebből a listából bármelyik „fülled hangulat” képes de Beyonce Naughty girl-je kifejezetten illet az elképzelésemhez.

-Remélem készen állsz. –Vigyorgott rám Ashley. Naná, hogy készen álltam. Végignyaltam alsó ajkamon, ezzel választ adva kérdésére. Teste könnyedén felvette a zene ritmusát. Csípője tökéletesen követte az ütemet. Egyik kezével hajába túrt míg másikkal végigsimított testén. Minden belső energiámra szükségem volt, hogy ne vágjam le a poharat a földre és rántsam magamhoz. Bár van egy olyan érzésem, hogy most már nem ellenkezne. A falatnyi köntös lecsúszott a vállán, végül pedig sikeresen a földre hullott, maga után hagyva egy fehérneműben táncoló csodát. Messze a legtökéletesebb teste volt azok közül a lányok közül akik az ágyamba kerültek. Pedig volt egy pár. Érdeklődve dőltem előrébb. Nagyot kortyoltam a whiskeym-ből, kisebb érdektelenséget mutatva. Bár szerintem a vak is látta rajtam mennyire ki vagyok. A zene a vége felé közeledett. Nem akartam, hogy máris vége legyen. Ujjamat a levegőben forgatva jeleztem neki, hogy forduljon meg, és így is tett. Meglepően felszabadult volt. Nyilván az alkoholtól. Pár utolsó csípőringás után viszont vége lett a műsornak. Elindult a következő szám, a szoba pedig továbbra is dübörgött a hangerőtől. Nem gondoltam volna, hogy megteszi. Talán dacból tette, vagy már teljesen a fejébe szállt az alkohol. De az indok lényegében nem is számított. Óvatos mosollyal az arcán hajolt le köntöséért, hogy újra el takarja magát. Ellenkezni akartam, de végül jobbnak láttam befogni. 

-Gyere ide. -Néztem rá mosolyogva és felé nyújtottam a kezemet. Félve lépett egyre közelebb hozzám, mígnem egyik kezét az enyémbe helyezve ült le mellém. 

-Elképesztő voltál. -Duruzsoltam a fülébe. Arcát elöntötte az enyhe pír amitől még gyönyörűbbnek hatott. 

-Játszunk még? -Kérdezte halkan.

-Szeretnél? -Suttogtam ajkaiba.

-Szerintem éppen eléggé fel vagy már spannolva. -Kuncogta. Ez a hang, úristen. Kezdtem teljesen bekattanni. Egyik kezemet combjára simítottam.

-Minden bizonnyal igazad van. -Ismertem be.Annyira közel volt. Kezemet fennebb simítottam combján, és ezt újra és újra elismételtem. Minden egyes alkalommal megállva a kényes rész előtt. Imádtam ahogy halkan felsóhajt. Imádtam látni ahogy egy lány megőrül az érintésemtől. Akármennyire is leplezte, akármennyire is utasított vissza, tudtam, hogy ő is pont annyira akarja mint én. Gondolatmenetemet megszakította, hogy elhúzódott tőlem. Kezével az asztal felé nyúlt, ahol a maradék whiskey pihent. Rám kacsintott majd lehúzta poharam tartalmát.

-Egészségedre. -Csóváltam meg a fejem mosolyogva, mire ő csak felemelte a már üres poharat, mintha koccintani akarna, majd visszahelyezte az asztalra. Ujjaival lassan simogatni kezdte az arcomat, közben pedig ismételten rendellenesen közel hajolt.

-Egy tízes skálán mennyire kívánsz? -Súgta. 

-Tizenhárom. -Sóhajtottam fel. Nyelvemmel végigsimítottam ajkain. 

-Ugye nem gondolod, hogy ma este valóra válnak az álmaid? 

-Már valóra váltak. Legalábbis a nagy részük. -Néztem rá sokat sejtetően. Lemondó sóhajtással dőlt hátra a hatalmas kanapén. Óvatosan fölé ereszkedtem. Testünk szinte minden része összeért. Biztosra vettem, hogy legféltettebb testrészem mohóságával már tisztában van.

-Tudod Justin, neked már meg sem kell erőltetned magad, hogy megkapj valamit. Nem idegesítő, hogy minden ilyen könnyen megy? -Kérdezte miközben átkarolta a nyakamat. Vitatkoztam volna vele, hogy mennyi mindenért küzdök de tudtam, hogy ő most csak a "milyen könnyen kapok meg akármilyen lányt" témára gondol úgyhogy annyiban hagytam. És ami azt illeti ilyen szempontból igaza volt. Még a mai estét sem nevezném igazi kihívásnak, bár tény, hogy nehezebben ment mint eddig bármelyik hódításom. Percek kérdése volt, hogy Ashley is beadja a derekát.

-Szeretem ha a dolgok könnyen mennek. -Feleltem végül és hagytam, hogy magához húzzon. Szánk lassan mozgott. Még mindig belengte az egész teret a zene és az alkohol okozta kábult érzés. Elképesztő volt újra megcsókolni. Rémisztő volt közöttünk az összhang. Hosszú idők óta a legérzékibb csókom. És talán a legőszintébb is. Mert akármennyire is próbáltam bizonygatni, hogy csak ágyba akarom vinni -megint- a fő cél az volt, hogy bebizonyosodjon ő is pontosan arra vágyik amire én. A másikra. Kár lett volna tagadni, hogy nem csattantam ki a boldogságtól. Egészen addig amíg el nem tolt magától. Értetlenül térdeltem fel. Mégis mit jelentsen ez. Ismételten megigazította köntösét majd ő is ülőhelyzetbe tornázta magát.

-A helyzet jelenlegi állása szerint én csókoltalak meg téged, te pedig hagytad. A következtetés pedig annyi, hogy ezáltal én kaptalak meg téged és nem te engem. Justin, olyan szinten vonzod az embereket, hogy az már tehetség. De nem kaphatsz meg mindent, azonnal. -Magyarázta. Hangszínében semmi ellenséges nem volt. Sőt, mosolygott. Halkan felállt majd egy puszit nyomott az arcomra és eltűnt a szobájában. 

~

Köszönöm, hogy olvastok és köszönöm azoknak akik véleményt mondanak. Továbbra is várok az ötleteket, vagy csak szimpla véleménykifejtéseteket♥

7. Let's play a game

Milyen igaz. Jóformán semmit nem tudtam róla, mégis teljesen elvette az eszem. Nem tudom, hol vesztettem el az irányítást, egyszerűen csak megtörtént.

-Van kedved szórakozni egy kicsit? –Suttogta ajkaimba, mire én aprót bólintottam. Legnagyobb meglepetésemre lassan elhúzódott tőlem majd kezét nyújtva segített nekem is felállni. Megszeppenve követtem őt a nappali sötétjébe. Odavezetett a szőnyeghez ahol legutóbb is ücsörögtünk és elsuhant. Kicsit kábán ültem ott,  várva a végkifejletre. Hirtelen halk zene töltötte be a teret. Rihanna egyik túlfűtött száma lengte be a teret. Tipikusan olyan szám volt, ami kihozza az emberből a legrosszabbat. Persze pozitív értelemben. A sarkakban felkapcsolódott négy pislákoló lápma, a sarokban égtek és vöröses fényük nem igazán adott nagy világosságot. Már vártam, hogy mikor jönnek ki a falból az ostorok és a bilincsek, de helyettük Justin sétált be egy nagy tálcával. Egy nagy tálca alkohollal. Már most teljesen biztos voltam benne, hogy baj lesz.  Letette a tálcát a földre és leült elém törökülésben. Újabb görnyedt testtartás, újabb hasizommutogatás.

-Játszunk! –Jelentette ki. A szemében csillogó furcsa tűzből egyértelműen kivehető volt, hogy nem Monopoly-ra gondol.

-Gondolom nem társasozni akarsz. –Mondtam szárazon, mire ő hamiskás mosllyal megcsóválta a fejét.

-Sejtettem.

-Kérdezz –felelek. Egy kicsit másképp. Aki nem válaszol annak teljesítenie kell a másik egyik kívánságát és olyankor mind ketten iszunk. Világos? –Vonta fel egyik szemöldökét. Csak bólintottam. Határozott mozdulattal a vodkás üvegért nyúlt és töltött mind kettőnknek.

-Csak, hogy meglegyen a kezdőlökés. –Vigyorgott rám, miközben átnyújtotta a poharat.

-Kísérő? –Kérdeztem kissé rémültem.

-Felejtsd el. Ma este megszegünk minden szabályt. –Kacsintott rám. Nagyot nyeltem. Izgatott voltam.

-Aki előbb lehúzza az kérdez előbb. –Koccintotta össze poharunkat. Szememet össze szorítva húztam le a pohár tartalmát. Nem érdekelt ki issza meg előbb, csak túl akartam lenni rajta. Említettem már, hogy utálom a vodkát?!

-Nyertem. –Bokszolt a levegőbe dialittasan. Valahogy sejtettem, hogy így lesz.

-Szóval…hány pasival feküdtél le eddig? –Kérdezte szüntelen vigyorral az arcán. Rögtön bele a közepébe.

-Ja, majd elfelejtettem. „Pinky promise”, hogy őszintén játszunk.

-Pinky promise. –Mondtam nevetve, ő pedig megismételte.

-Szóval? –Ráncolta össze a homlokát.

-Négy-el. –Néztem rá szúrósan. Nem féltem ettől a kérdéstől, ugyanis a négy egy tökéletes szám volt egy 18 éves lányhoz képest. Egy biccentéssel jelezte, hogy én jövök.

-Miért jöttél utánam aznap este? –Tettem fel a kérdést ami a legjobban izgatott. Eleinte kicsit féltem, hogy nem fog válaszolni de nem így lett.

-Észveszejtően néztél ki abban a ruhában. A kisugárzásod az egész teret belengte és nem utolsó sorban pont a zsánerem vagy. Barna haj, barna szem, tökéletes alak. Az pedig már csak rátett egy lapáttal, hogy miután észrevettél is menni akartál, egyszerűen nem érdekeltelek. Szerintem nyugodtan kijelenthetem, hogy még soha nem történt velem ilyen A mai napig előttem van minden mozdulatod. Legszívesebben helyben letéptem volna rólad a ruhát. –Foglalta össze. Szája megint arra a félmosolyra húzódott amitől a bugyim szinte magától csúszott le. Imádtam a válaszát, persze ezt nem mondtam ki.

-Te jössz. –Böktem ki végül.

-Négy sráccal feküdtél le eddig. Ezek szerint nem vagy az az egyéjszakás kaland típus. Akkor velem miért mentél bele? –Miközben beszélt két újabb pohárral töltött.

-Most nem kell innunk. –Néztem rá értetlenül.

-A szabályokat én szegem. Idd meg. –Nyújtotta át a poharat. Ha akartam sem tudtam volna nemet mondani. Imádtam a hangját ebben a hihetetlenül szexi stílusban. Ahogy ő fogalmazott magabiztossága az egész teret belengte. Ez volt az egyik dolog amit imádtam a pasikban. Ha meg tudták mutatni, hogy tudnak irányítani. Engedelmesen megittam, és határozottan éreztem, hogy kezd a fejembe szállni, de még így sem akartam válaszolni a kérdésére.

-Passzolok. –Vontam meg vállaimat. Elmosolyodott, mintha tudta volna, hogy ez lesz a reakcióm.

-Újabb kör mert passzoltál. De most kiválaszthatod te, hogy mit iszunk. És van egy kívánságom.

-Malibu. –Böktem rá a pálmafákkal díszített üvegre. Nagyon szükségem volt már valamire aminek íze is van. Ahogy ígérte, kitöltötte az általam választott italt, de nem adta ide hanem a kezében szorongatta míg ő megitta a sajátját.

-Gyere közelebb. –mondta miközben feltérdelt és ő is közelebb csúszott. Nem igazán értettem, hogy mire készül.

-Nyisd ki a szád. –Vigyorgott rám kajánul. Engedelmeskedtem, és kicsit hátradöntöttem a fejem, miközben számat enyhén kitátottam. Egyik kezét nyakamra tette a másikkal pedig szépen lassan a számba öntötte az italt. Néhány csepp lefolyt az államon, egészem végig a mellem közé. Justin ujjaival végigkövette a cseppeket, letörölve azokat majd szikrázó tekintettel ült vissza a helyére.

-És most jöhet a kívánságom. –Csapta össze két kezét. Előre féltem.

-Ne kímélj Biebs. –Vigyorogtam rá, mire ő helyeslően bólogatni kezdett.

-Táncolj nekem! –Szemeim kigúvadva meredtek rá. Hogy micsoda?! Sipákoltam magamban. De minden belső rémületem ellenére, kívülről erősen tartottam magam magabiztos énemhez.

-Foglalj helyet és rakj valami zenét. –Utasítottam és kezemmel a fekete bőrfotelre böktem. Ha úgy gondolta, hogy meghátrálok hát nagyot tévedett. Határozottan nem tudta leplezni meglepődöttségét, de tette amit mondtam. Bár előtte még a kezébe vett egy pohár whiskey-t.  Hihetetlenül dögös volt.

6. Nem mindig lehetséges az ellenállás

Összerezzentem hangja hallatára.  Még abba sem igazán gondoltam bele, hogy lebuktam, csak a csöndet megtörő tökéletes hangja vonta el a figyelmem.  Ezek szerint az ajtó mégsem esett ki a tükör látóköréből. Kínosan kellett volna éreznem magam, és hazudnék ha azt mondanám, hogy kicsit sem zavar a lebukásom, de fele annyira sem mint ahogy az illendő lenne.  A kimerültség a whiskey és a látvány feledtette a dolgot.

-Sajnálom, én csak nem tudtam aludni és gondoltam megnézem ébren vagy-e. –Magyarázkodtam.  Persze azt nem magyarázta meg kis monológom, hogy miért bámultam, de ujjaimat összeszorítva mantráztam, hogy ne kérdezzen rá. És nem is tett így.

-Én sem tudok aludni. –Vigyorgott rám a tükörből.

-Gondoltam veszek egy forró fürdőt, de ha már itt vagy akár egymást is szórakoztathatnánk.  Mármint nem úgy. –Nevetett fel kínosan. Megértően bólogattam majd besétáltam a fürdőbe és felhuppantam a kád szélére. Innen tökéletes rálátást kapva Justinról a tükörből és hátulról. Erősen elgondolkodtam, hogy miért rejtegeti hátsó felét nagy ülepes gatyákban mikor, hát, hogy is mondjam, nem rossz. Bár lehet, hogy azért tolja annyira le, hogy azért az emberek mégiscsak tudatosuljanak adottságáról. Most már határozottan biztos voltam Justin egocentrikusságában. De ki hibáztathatná érte? Vetett magára egy utolsó pillantást majd felém fordult, kezével hátulról támasztotta magát a pulton, ezzel is fenntartva a „halál laza vagyok” szerepet. Karizmai megfeszültek és ebben az enyhén görnyedt állapotban tökéletesen kivehetőek voltak kockái. Ashley, csillapodj. Mondtam magamnak.

-Jól áll a fehér. –Nyögte ki hosszas csönd után. Kurtán végigfuttattam magamon a tekintetem, egy fehér selyemköntös volt rajtam amit a fürdőszoba szekrényében találtam. Az amúgy is rövid darab combjaimnál szétnyílt, rálátást biztosítva lábaimra, és miután nem szorítottam túlzottan magamra, minimálisan megmutatta melltartóm felső szegélyét. Automatikusan oda akartam nyúlni, hogy megigazítsam, de meggondoltam magam. Ha ő állhat előttem egy szál semmiben, akkor én sem könnyítek a helyzetén.

-Köszönöm. –Mosolyodtam el mire ő is megajándékozott egy félmosollyal. Istenem csak bele ne ájuljak a kádba. Azonnal abba kell hagynom az ilyen gondolatokat.

-Felveszek valamit, hogy könnyebben menjen a beszélgetés. –Kacsintott rám és ellökte magát a pulttól.

-Nehogy azt hidd, hogy egy kicsit is érdekel a már-már meztelen tested. –Mondtam cinikusan, miközben előredőltem, hogy közelebb legyen. Leguggolt elém, ezzel megszegve a tisztes távolság törvényét. Mert, hogy ez a közelség nem volt tisztes az biztos.

-Tényleg nem? –Suttogta, mire egész testemet átjárta a libabőr.

-Tényleg nem. Szerintem te sokkal inkább éhezel az én látványomra mint én a tiedre. –Feleltem, miközben egyik ujjammal álla alá nyúltam, hogy szemei az enyémmel egy párhuzamba kerüljenek a dekoltázsomról. Diadalittasan vigyorogtam rá.

-Érdekes. Nem is tudom, melyikünk bámulta a másikat percekig az ajtó zugából. –Vágott vissza. Semmi vigyor, csak egy elégedett mosoly. Tehát észrevett. Éreztem, hogy arcomat elönti az enyhe pír, de nem adtam fel. Nem jöhetett rá, mennyire akarom őt.

-Csak nem akartalak megzavarni. Féltem, hogy annyira elveszel önmagad csodálásában, hogy leordítasz ha megzavarlak.

-Úgyhogy inkább becsatlakoztál a csodálásba. –Nézett rám teljes komolysággal, de mosolya egyértelmű vigyorra húzódott. Tíz-null Justinnak.

-Túl sokat gondolsz magadról Biebs. –Nevettem fel a lehető legszarkasztikusabban, ezzel kicsit eltávolodva arcától.

-Én inkább úgy fogalmaznék, hogy tisztában vagyok önmagammal. Csak úgy süt rólad, hogy nedves a bugyid a közelségemtől. –Felelte.

-Én álló farokkal inkább nem mondanék semmit. –Visszadőltem eredeti állapotunkba, vagy talán még kicsit tovább is, így érezve arcomon minden egyes lélegzetvételét. Határozottan felgyorsult.

-Érezd magad megtisztelve. Kevés embernek sikerül ezt kiváltania belőlem. –Suttogta ajkaimba.

-Csak nem megcsappant általad a hűtő alkoholtartalma? Hadd tippeljek! –Mondta miközben egyik kezét combomra simította, másikkal pedig végigsimított ajkaimon. Hangosan kifújtam a levegőt és fogadni mertem volna, hogy szívverésemet még ő is hallja.

-Whiskey. –Jelentette ki határozottan és kezét, mellyel előbb még a számat cirógatta, tarkómra csúsztatta.

-Nem is gondoltam volna, hogy ekkora alkohol szakértő vagy. –Suttogtam, ugyanis éreztem, hogy hangomból is elszállt minden erő. Tudtam, hogy tartanom kell magam, hisz néhány órával ezelőtt én voltam az aki zokogva rohant el mert csinálni akart valamit. Erre itt ülők előtte, arcától alig néhány milliméter választ el és azért fohászkodom, hogy ne teperjem le én magam. Bosszantó volt, hogy mit vált ki belőlem ennyi idő után. Vajon mindenkit ennyire könnyedén az ujjai köré csavar?! Semmi kétség.

-Sok mindent nem tudsz még rólam.

~

Köszönöm az eddigi visszajelzéseket, vagy akár csak a sok kattintást. Akár Twitteren, akár itt kommentbe fejtitek ki a véleményeteket elképesztően örülök. Ez az ami motivál az írásra. Több motiváció, több rész :D.

5. Mindig van újrakezdés.

Lábaim ólomként mozogtak útban a lift felé. A fejem tökéletesen kitisztult, fikarcnyi hatása sem volt már a bornak. Pedig jó lett volna, jó lett volna nem olyan tisztán látni a dolgokat. Vagy legalább hulla részegre ihattam volna magam, hogy ne emlékezzek. De nem, én másodszor is bedőltem. Megnyomtam a lift hívógombját és csendben vártam rá. Fejem a falnak döntöttem, cipőm pedig a földre hullott kezeim közül. Kitört belőlem a csalódott amerikai lány. A könnyek patakokban kezdtek folyni az arcomon. Annyiszor átvertek már. És az a helyzet, hogy az ember nem edződik meg a 3. alkalom után, csak jobban fáj. Mikor pedig beleveti a hitét valakibe, akibe több millió lány szerelmes, akit egy csodálatos embernek kiált ki a világ, és ő is fejre ejti, akkor tényleg el kellene gondolkozni, hogy apácazárdába költözzön-e vagy sem. Szemeim kipattantak a liftajtó nyitódásának hallatára. Legnagyobb szerencsémre üres volt. Lehajoltam a cipőmért, de valaki megelőzött. Egyszerre egyenesedtünk fel, tétovázva bámultunk egymásra. Nem akartam, hogy így lásson. Nem akartam, hogy tudja mennyire bánt ez az egész. Kisírt szemeim zavaromban a földet kezdték inkább fixírozni. Eszembe sem volt foglalkozni a becsukódó lifttel. Csak álltunk egymás előtt az éjszaka közepén, egy ismeretlen hotel folyosóján.

-A cipőd. -Mondta és felém nyújtotta. Hangja rekedtes volt.

-Kösz. -Motyogtam. Szemeim még mindig mereven a földnek szegeztem.

-Megbeszélhetnénk? -Kérdezte miközben kezét bizonytalanul felém nyújtotta.

Szívesen üvöltöttem volna le a fejét, hogy "NEM!" egy hatalmas pofon kíséretében, de az igazság az, hogy semmi kedvem nem volt az éjszaka közepén, egy szál semmiben taxira várni. És persze, valahol nagyon mélyen, minden megtörtént dolog ellenére, nem akartam itt hagyni. Tekintetem arcára emeltem. Zavarodottan fürkészett, várva válaszom. Óvatosan bólintottam, és visszaindultam a szobába, de a felém nyújtott kezet magára hagytam. Halkan csukódott be mögöttem az ajtó. Egy hang nélkül vettem az irányt a háló felé. Még egy ajtócsukódás. Felkuporodtam az ágy végébe, nekidőlve a támlájának. Kimerültnek éreztem magam.

-Sajnálom. -Mondta, miközben leült az ágy másik végébe.

-Én nem akartalak megbántani, tényleg nem. Mikor először láttalak a pultnál, teljesen kiakadtam tőled. Egyszerűen gyönyörű voltál. Az egyetlen dolog amire vágytam az az volt, hogy megérinthesselek. Veled akartam lenni. Tudom, nem volt helyes amit tettem, de nem mondhatom, hogy megbántam. Minden este, sőt a nap minden percében visszapörgettem azt az éjszakát. Elkövettem pár ehhez hasonló hibát, de másnapra mind kiment a fejemből. Mind csak egy éjszaka volt, jelentéktelen éjszakák. De ez más volt. Fel akartalak keresni, de féltem, hogy mit mondanál. Azt sem tagadom, hogy próbáltalak más lánnyal elfelejteni, de valahogy soha nem jutottam el odáig, hogy történjen is valami. Most komolyan, minden elfogultság nélkül, a lányok 99 százaléka igent mondana nekem. Te pedig utána jóformán elküldtél melegebb éghajlatra. Pedig mindennél jobban akartam, hogy maradj még. És mikor megláttalak a vörös-szőnyegen...Nem akartam elhinni. Halvány fogalmam sem volt, hogy ki vagy, álmomban sem gondoltam volna, hogy ott leszel egy ilyen eseményen. És megint megtörtént, visszajött minden pillanat a fejembe amit olyan görcsösen próbáltam kiűzni. És persze az sem segített sokat, hogy megint olyan eszméletlenül néztél ki. Újra át akartam élni. És te megadtad nekem az esélyt. Imádtam veled beszélgetni, ülni a kandalló előtt és borozgatni. De aztán annyira közel voltál, az illatod, az egész lényed és erősebben éreztem, hogy akarlak mint bármikor. Te pedig nem ellenkeztél és azt hittem te is akarod. Újra. Sajnálom. Annyira sajnálom! -Csendben hallgattam végig ahogy csak úgy dőltek belőle a szavak. Annyira őszintének tűnt. Fejét lehajtva ücsörgött az ágy végében.Végül szájába harapva emelte rám tekintetét.

-Elég kielégítő magyarázat volt? -Kérdezte, miközben elfojtott egy mosolyt.

-Nem volt rossz. -Mosolyogtam rá.

Idegesítően gyorsan változik a kapcsolatunk.

-Tudod, ahhoz képest, hogy alig ismerjük egymást, elég sok minden történt köztünk. -Mondtam szárazon. Helyeslően bólogatott. Körmöm a számhoz emeltem és automatikusan rágni kezdtem. Folyton ezt csinálom ha feszült a hangulat. 

-Itt maradsz éjszakára? -Kérdezte bizonytalanul.

-Van még pár háló. -Nevetett fel idegesen.

-Igen, maradnék. -Mosolyogtam rá hálásan. Elnyomtam egy ásítást és fejemet térdemre hajtva fürkésztem Justint. Haja már kicsit szétesett, inge utolsó gombjainak begombolására nem vette a fáradtságot. Ajkai egy kicsit kirepedeztek, és mintha csak olvasna a gondolataimban abban a pillanatban nyelvével végigsimított rajtuk. Nagyon szerettem volna mondani neki valamit. Bármit, beszélni hozzá. Beszélni vele. 

-Fáradtnak tűnsz. -Mosolygott rám, mire én csak helyeslően bólogattam.

-Itt szeretnél maradni, vagy átkísérjelek egy másik hálóba? Nekem mindegy hol alszom. -Állt fel az ágyról. Fürkésző tekintettel nézett rám. Igazából nekem nem lett volna fontos, hogy külön szobában aludjunk, de igaza volt, így lesz a legjobb. 

-Itt maradnék ha nem baj. -Néztem fel rá szégyenlősen. Halványan elmosolyodott, testsúlyát pedig egyik lábáról a másikra helyezte, mintha nem tudná eldönteni, hogy most mit is akar csinálni. Maradni vagy menni. 

-Hát akkor, öhm ha valamire szükséged van, nyugodtan rendelj bármit, vagy ott a minibár is. De engem is nyugodtan felkelthetsz az éjszaka közepén ha mondjuk rosszul álmodnál. A bejárati ajtótól jobbra lévő szobában leszek. Valószínűleg még egy ideig ébren úgyhogy öhm...-Kezével a karját súrolta. Furcsa volt most így látni. Az ágyban tökéletes "magabiztos nagyfőnök" vagy a "mindig tökéletes szupersztár" szerepét átvette egy bizonytalan srác.

-Köszönöm. -Mosolyogtam rá hálásan.

-Akkor szép álmokat. -Mosolygott vissza rám és lassan az ajtó felé kezdett hátrálni.

-Neked is. -Intettem felé. És az ajtó becsukódott, kellemetlen ürességet hagyva maga után. Furcsa, hogy mennyire nem ismerem, mégis több kontaktusom volt vele mint valakinek aki fejből tudja a szerencseszámát. Egyik pillanatban még egy tapló, aki tökéletesen tisztában van vele, hogy övé a világ és azt csinál amit akar. A másikban meg olyan érzésekről beszél amik még nem is létezhetnek. Őszintén, nyugodtan. Annyira szerettem volna beszélgetni még vele. Hogy fog folytatódni ez az egész?! Holnap mindenki indul tovább a maga útján és újra megpróbáljuk kiverni a másikat a fejünkből? Ez tűnik a legvalószínűbbnek. Nem tisztáztunk semmit. Zsong a fejem a sok kérdéstől. Mintha már egy órája feküdnék ezen az ágyon. Hajnali 4. A kislámpa az egyetlen fényforrás. Kusza gondolataimat hátrahagyva sétáltam ki a konyhába. Örömmel láttam, hogy a minibár egy hatalmas bár. Kivettem a sós mogyorót és a mini üveg Jack Daniels-t a hűtőből és leültem a kandalló elé. A hatalmas üvegablak kellő fényt adott a szobának. A kandallóban már nem égett tűz. Mintha csak az is azt  akarná az orrom alá dörgölni, hogy a dolgoknak nagyon hamar vége szakad. Tökéletesen ráláttam Justin szobájának ajtajára. Be akartam menni, de ahhoz előbb szükségem volt a kis üveg tartalmára. Egy húzásra leküldtem, majd számat összeszorítva próbáltam elmulasztani a whiskey szúrós ízét. A számba dobtam egy mogyorót és feltápászkodtam. Nem haboztam mert tudtam, hogy akkor meggondolnám magam. Egy kicsit szédültem a minimális mennyiségű alkoholtól. Lassan nyitottam ki az ajtót, és az exluzív hotelben volt legalább annyi előny, hogy nem nyikorgott az ajtó. A szoba üres volt, viszont az innen nyíló fürdőszoba ajtaja enyhén nyitva állt. Lábujjhegyen sétáltam oda, betolakodónak éreztem magam de nem érdekelt. Látnom kellett. Kócosan, egy szál alsónadrágban. Ki kéne állítani ezt az embert egy múzeumba. Halkan dúdolt egy számot, háttal állt nekem és a tükör látóköréből és épp, hogy kiesett az ajtó. Meglepően nagy volt ez a fürdő. Megengedte a csapot, hogy bevizezze a kezét, amivel végül hajába túrt. Ajkait lebiggyesztve figyelte tükörképét. Szája halván mosolyra húzódott. A dúdolás abba maradt. Továbbra is magát nézte. Messziről lerítt, hogy elégedett magával. Talán ez volt az egyik dolog ami még szexibbé tette. Erős önkontrollra volt szükségem, hogy ne tátsam el a szám. 

-Tudom, hogy itt vagy. -Mosolygott a tükörbe.

~

Remélem tetszett, ha van ötletek a folytatást illetően írjátok meg. Nem ígérem, hogy minden nap lesz rész, de a szombati koncert után egyszerűen muszáj volt folytatnom :).