17. Újabb lehetőség

Justin szemszöge: 

Hangosan üvöltött a zene a kocsi hangszóróiból. Lehúztam az ablakot és amennyire a forgalom engedte végigszáguldottam az utakon. Ideje lenne venni egy új kocsit. Felhívtam Ryant és pár csengés elteltével már az ő hangja hallatszott a hangszórókból.

-Hey Bieber! -Szólt bele a telefonba.

-Otthon vagy? -Kérdeztem köszönés nélkül.

-Igen, miért? 

-Tíz perc és ott vagyok, készülj el! -Mondtam és kinyomtam a telefont. Ahogy ígértem pontban a háza elé értem. Fejcsóválva ült be mellém az anyósülésre én pedig azonnal elindultam.

-Nem tudnád néha egy kicsivel előbb kitalálni ha a társaságomat akarod élvezni?! -Mérgelődött.

-Új kocsit akarok. -Vigyorogtam rá.

-Most azonnal? -Vonta fel a szemöldökét. Megforgattam szemeimet, de arcomon továbbra is ott ült a hatalmas vigyor.

-Ugyan Ry. -Nevettem fel mire ő a vállamba bokszolt.

-Haver van egy Fiskered, egy Range Rover-ed és egy Ferrarid! -Fakadt ki szintén nevetve.

-Akarok egy Audi R8-at. Leopárd mintával. -Jelentettem ki.

-Szerintem te vagy az autókereskedők álma. 

-Lehetséges. -Helyeseltem. (...)

Fél óra alatt sikerült mindent elintézni a kocsival kapcsolatban. Holnap délben már érte is mehetek. További két óra stúdiómunka után pedig már egy székben ülve figyeltem a körülbelül huszadik lányt aki belépett a terembe. A következő videó szereplőválogatása folyik. Ujjaimmal halkan doboltam az asztalon. Elnyomtam egy ásítást és megköszöntem a kis szöszinek, hogy eljött. 

-Következő! -Ordította Scooter. Hosszú fedetlen lábak, világosbarna hajzuhatag, egy már oly jól ismert mosoly. Ezt nem hiszem el.

-Mi a neved? -Kérdezte Ryan. Samantha.

-Samantha. -Mondta magabiztosan. Azon lányok egyike volt akinek sikerült kiváltani belőlem minimális érzelmeket. Senki ne gondoljon szerelemre vagy hasonlókra. Nagyjából annyit takar az egész, hogy egynél többször feküdtünk le, és ha jól emlékszem együtt is Valentin napoztunk. De most, dögösebb volt valaha. Körülbelül másfél éve, hogy nem láttam személyesen. A képernyőn viszont annál inkább. Egyre több klipben szerepelt és mintha már pár újságban is láttam volna. Lenyűgöző volt ahogy Scooter kérdéseire válaszolt. Mintha csak egy barátnőjével beszélt volna.

-Justin szeretnél valamit hozzáfűzni? -Kapva az alkalmon előrébb hajoltam és feltettem a kérdést ami annyira foglalkoztatott.

-Miért én? Miért pont ide jöttél? -Vontam fel szemöldököm és alig észrevehetően végignyaltam ajkamon. Egy pillanatra mintha megrémült volna, de biztos vagyok benne, hogy ez rajtam kívül senkinek nem tűnt fel.

-Szerintem elég egyértelmű, hogy ez mekkora lehetőség. -Mosolyodott el. Aprót bólintottam. Itt még nem végeztünk. Mielőtt kisétált sokat sejtető pillantást küldött felém. Sóhajtva dőltem hátra a széken. 

-Ő kell. -Jelentettem ki a többiek felé fordulva.

-Justin, még van hat lány. Legalább azt várd végig. Egyébként is két lány kell a kliphez, de ezt te is tudod, úgyhogy amíg nem választottuk ki a másikat nem mész sehova, megértetted?! -Förmedt rám Scoo.

-Figyelj, én bízom bennetek, de ti is tudjátok, hogy az a hat lány még legalább egy órát jelent, nekem pedig nincs időm ilyesmire, úgyhogy sok sikert! -Mondtam miközben felpattantam. 

-Justin! -Kiáltottak utána mind ketten de én szó nélkül kiviharzottam. Meg kellett találnom. Végigrohantam a folyosón, futó pillantást vetve a még várakozó lányokra. Elmotyogtam egy ne haragudjatok de nagyon sietek szöveget és kirohantam az épületből. Ott van!

-Samantha! -Kiáltottam, mire megtorpant és szembe fordult velem. Lassan sétáltunk egymás felé. Nem igazán tudtam hogyan lereagálni a helyzetet. Adtam neki egy futó ölelést majd egy picivel hátrébb húzódtam, hogy láthassam arcát.

-Szia. -Mosolygott rám.

-Szia. -Mondtam, miközben végigsimítottam arcán.

~

Halihó! Megérkezett végre a várva várt rész! Remélem egy kicsit azért meglepődtetek és hagytok pár kommentet. Ne felejtsetek el benézni a másik blogomba is! -gamewiththedevil.blogspot.com-

Love♥

16. Are we friends, or more?

Mióta eljöttünk a klub-ból nem szóltunk egymáshoz. A mai este egy vízválasztó volt a kapcsolatunkban, vagy akárminek is kellene ezt nevezni. Ott lebegett az összes kérdés, kétely és kimondatlan szó egy hatalmas buborékban kettőnk között, ami még közel sem durrant szét. Kiléptem a zuhany alól és magamra tekertem a törölközőt. Beletúrtam hajamba és átmentem Justin szobájába. Laptopjával a kezében kuporgott a szőnyegen. A háttérben szólt a tv amire persze oda sem figyelt. Ijesztően hétköznapi látványt nyújtott. Belegondolva, mióta ismerem nem láttam ennyire átlagosnak. 

-Elkészültél? -Kérdezte anélkül, hogy tekintetét elvette volna a monitorról. 

-Kérhetnék valami ruhát éjszakára? -Hangom olyan félénken csengett mint még soha. Olyan volt mintha minden eddig átélt perc, érzelem vagy vidám pillanat törlődött volna. Mintha csak egy idegen házában lennék, ahol semmi másra nem próbálok figyelni csak,hogy ne legyek udvariatlan. 

-Persze, szolgáld ki magad. -Mutatott méretes gardróbja felé. Biccentettem és elindultam a hatalmas tolóajtó felé ami mögött az a rengeteg ruha megbújik. Hagytam, hogy a törölköző a földre hulljon, bár tudtam, hogyha Justin elemelné tekintetét a gépéről, teljes rálátást nyerne. Talán tudat alatt ez volt a cél. Lassan lépkedtem a puha szőnyegen, gondosan végignézve minden egyes ruhadarabon. Nem mertem hátra nézni, pedig mindennél jobban szerettem volna meggyőződni róla, hogy kis mutatványom hiábavaló-e. Hajamat átsöpörtem nyakam egyazon oldalára és kéjesen felsóhajtottam. Lábujjhegyre emelkedve akasztottam le egy pólót. Egy puha kéz simított végig hátamon én pedig akaratlanul is elmosolyodtam. Testemet átjárta a libabőr, és hagytam, hogy a póló kiessen a kezemből. Lassan maga felé fordított és leeresztett a szőnyegre. Könyökével támasztotta magát, hogy ne érezzem teljes testsúlyát, de még így is éreztem. Bőr a bőrhöz simult. Lassan végigcirógatta járomcsontomat. 

-Nem tudom mi folyik köztünk. Nem tudom mi lenne a legjobb döntés. Nem tudom mivel okoznék neked örömöt. Nem tudom, hogyan óvjalak meg. Nem tudom mi a helyes. Nem tudom kimondani mit érzek amíg nem vagyok benne biztos. Nem akarok dönteni semmiről. Csak szeretnék veled lenni. Kötöttségek, kötelezettségek, média nélkül. Nem veled és még másokkal. Csak veled. -Suttogta, és egy lágy puszit nyomott homlokomra. Karomat nyaka köré fontam.

-Meddig várjak Justin? Mit vársz tőlem? -Kérdeztem elhaló hangon. Éreztem, hogy a sírás fojtogat, de eszemben sem volt engedni neki.

-Csak legyél velem. Sodródjunk az árral. 

-Egy olyan árral ahol normális, hogy elviszel valahova és egy másik lány társasága tölti ki az estéd?! -Éreztem ahogy a pulzusom emelkedik. Iszonyatosan közel álltam a kiboruláshoz.

-Nem. Egy olyan árral amiben csak ketten vagyunk. Kimondatlanul. Ameddig stabillá nem válik. -Nyugtatott. Ujjaimmal végigszántottam haján és közelebb húztam magamhoz. Egy apró puszit nyomtam ajkára. Szemei kíváncsian fürkésztek.

-Nem eshetek beléd. -Suttogtam. 

-Miért nem? Mitől vagyok más mint bárki ezen a cseszett világon?! -Szállt le róla és leült mellém törökülésben. Kissé kényelmetlenül éreztem magam meztelenül, úgyhogy az előbb leejtett pólóért nyúltam és belebújtam még mielőtt válaszoltam volna.

-Még csak nem is arról van szó, hogy a fél világ ismer. E mellett akár el is siklanék. Arról van szó, hogy ezáltal, hogy mindenki ismer te is pontosan tudod magadról, hogy bármit megtehetsz és nem veszel semmit komolyan. Volt már valaha egy rendes kapcsolatod?! -Kérdeztem hisztérikusan.

-Mi számít rendes kapcsolatnak? 

-Csak mondd ki, hogy nem volt. -Mondtam.

-Nem volt. Soha nem voltam igazán szerelmes, soha nem tudtam, hogy az emberek tényleg engem akarnak vagy a pénzem, esetleg a hírnevem. Tudod mennyire nehéz nekem normális életet élni?! -Fakadt ki.

-Csak szeretnék egy esélyt, egy kis időt, hogy ami köztünk van töretlenné nője ki magát. Én nagyon szeretnék bízni benned, hidd el, de ennyi rossz tapasztalat után... -Suttogta, és arcát tenyerébe temette. Óvatosan közelebb csúsztam hozzá és fejemet vállára hajtottam.

-Sodródjunk az árral. -Leheltem alig hallhatóan. Kezeinket összekulcsolta és apró puszit nyomott fejem búbjára. Ha tudná, hogy én mennyire tartok ettől. Ötletem sincs mennyi ideig ülhettünk csöndben egymásra dőlve, de kétségkívül elaludtam. Mikor eltűnt alólam a talaj és Justin karjaiban találtam magam szemeim álmosan nyitódtak ki. Nagyokat pislogtam, miközben arcát kémleltem. 

-Aludj tovább hercegnő. -Mosolygott rám és befektetett az ágyba. Bebújt mellém és nyakig betakart. (...)

Miközben kifelé bámultam a kocsi ablakán folyamatosan visszapörgettem a tegnap esti párbeszédet. Barátok lennénk, vagy több ez annál? Együtt vagyunk, csak nem hivatalosan? Jobban össze voltam zavarodva mint gondoltam. Pontosan a házunk előtt parkolt le. Kikapcsoltam a biztonsági övet és enyhén felé fordultam.

-Megjöttünk! -Mosolygott rám.

-Ez nem a mi házunk. -Néztem értetlenül a GPS-re.

-De hát...ezt a címet adtad meg. -Fogta kezébe a kis készüléket. Halkan felkuncogtam.

-Köszi, hogy hazahoztál. -Mondtam vigyorogva. 

-Hazudós. -Biggyesztette le alsó ajkát. Látványán nevetnem kellett de csak fejcsóválva adtam egy puszit a szájára. Kezét tarkómra simítva húzott magához közelebb.

-Ennél azért több odaadást várok egy fuvarért. -Suttogta ajkaimba. Mindig elcsodálkozom mennyire elképesztően csókol. Vagy éppen azon, hogy mennyire összhangban vagyunk. 

-Tudod, elég durván le vannak sötétítve az üvegek. Már ha tényleg be szeretnéd bizonyítani mennyire hálás vagy. -Vigyorgott rám, miközben szemöldökét húzogatta. Csúnyán néztem rá, mire ő védekezően maga elé tartotta kezeit.

-Csak egy ötlet volt. De akkor majd máskor. -Kacsintott rám, én pedig kipattantam a kocsiból.

~

Drágáim, íme a várva várt rész! :) Most egy hétre elutazom de utána jön a folytatás! Kérlek hagyjatok egy pár kommentet, ha már én is rááldozok két órát, hogy megírjam nektek<3. Köszönöm! Ja és ne felejtsetek el benézni a másik blogba sem. 

ÚJ BLOG

Nagyon sajnálom, hogy ősidők óta nem volt rész, de valahogy nem jött az ihlet és nem is volt időm. A nyáron mindenképp befejezem ezt a blogot és írom tovább de addig is olvassátok el a másik blogomat! Szintén Justinos. http://gamewiththedevil.blogspot.hu/

15. Hol a határ?!

Talán kicsit ferdítettem mikor azt mondtam, hogy egy laza beülős hely. Egy tánctértől gondosan elkerített bárrész, bőrfotelek és kisebb zugok tárultak elénk. Tökéletesen lehetett hallani az üvöltő zenét, de a hely ezen részén semmi szükség nem volt az ordibálásra a kommunikációhoz. Közvetlen a bár mellett, a legnagyobb asztalnál vadul integetett a crew egy része. Aki ide betehette a lábát egyértelműen volt valaki. Vagy valakinek a valakije. Kezemet Ashley fenekére csúsztatva vezettem az asztal felé. Csípője tökéletes ringása erősen lekötötte a koncentrációmat.

-Justin, mi ez a hely? Nem mondtad, hogy társaságunk is lesz. -Hajolt a fülemhez.

-Imádni fogod. -jelentettem ki határozottan. Az asztalhoz érve mindenki hatalmas kitörésbe kezdett. Fredo szinte a hátamra ugrott lelkesedésébe. Kétségkívül már mindenkinek jó kedve volt.

-Srácok, ő itt Ashley, egy barátom. Ashley ők a többiek. -Mutogattam a mellettem álló lányra. És bár Scooter nem volt itt, akkor is erős lett volna ha a barátnőmként mutatom be. A társaság fele becsődült a tánctérre így kényelmesen le tudtunk ülni.

-Hozok valamit inni. -Indultam el a bárpult felé. Két-két hatalmas koktéllal egyensúlyoztam vissza. Ashley és Fredo mély beszélgetésbe voltak mikor visszaértem.

-Ő az enyém haver. -Nevettem fel és legjobb barátom vállába bokszoltam. Szemforgatva vigyorgott rám.

-Ahhoz előbb meg kell szerezned. -Kacsintott rám Ashley és ismételten hátat fordított. Felvont szemöldökkel néztem legjobb barátomra aki szintén nem volt hajlandó nekem szentelni figyelmét. Szép kis este lesz. Mit sem törődve velük hátulról átkarolva nyújtottam át neki a koktélt. Államat vállára támasztottam és csupasz bőrét kezdtem cirógatni. Csúnya pillantást küldtem Fredo felé aki vette a lapot és bevonult a tánctérre.

-Már megszereztelek. -Duruzsoltam fülébe, teljességgel leszarva nemtörődömségét.  Ashley kénytelen kelletlen visszafordult felém. Lazán hátradőlt a fotelban és lábait keresztbe fonva szürcsölgette italát. Helyben le tudtam volna tépni róla a ruhát. Ez a kanapé még meg is felelt volna a célnak. Türelmetlenül pillantott rám pillái alól.

-Tudod, csak azért mert párszor ágyba vittél még nem szereztél meg. -Mondta ki az egyértelműt. Sejthettem volna, hogy nem élvezhetem örökké ezt a laza kapcsolatot anélkül, hogy bármi kivetnivalót találna benne.

-Többet akarsz? -Kérdeztem, miközben lehúztam egy az asztalon talált vodkás pohár tartalmát.

-Ezt inkább magadtól kellene megkérdezned. -Mondta szárazon és lágyan végignyalta ajkait. Legalább ne akarna még ilyenkor is az őrületbe kergetni.

-Mert ha nem, akkor ne akard megváltani a világot, ha szóba állok egy másik pasival. -Tette hozzá.

-A figyelmedért bármit. -Feleltem lazán. Szemforgatva húzta le koktélja maradékát és indult el a hatalmas tömegbe. Gondolkodás nélkül rohantam utána. Enyhén megszorítva csuklóját rántottam hátra magamhoz. Szúrósan nézett rám miközben mellkasomnak ütközött.

-Imádom a temperamentumodat. -Vigyorogtam rá. Kezeit tarkómra csúsztatta és minden porcikájával nekem feszült.

-Annyira öntelt vagy. -Csóválta meg fejét és eltolta magát. Megbabonázva néztem ahogy elképesztően szexin és elegánsan lépked a tömeg felé. Dermedtem figyeltem ahogy elveszik. Szinte a semmiből tette valaki a kezét a vállamra. 

-A barátnőd? -Kérdezte egy lágy női hang. Oldalra sandítottam hátha egy ismerős arcot tudok hozzápárosítani de teljesen idegen volt.

-Nem, nem a barátnőm. -Válaszoltam miközben kezeimet zsebre vágva szakítottam el a tekintetem a tömegtől. Végigmértem új társaságom megtestesítőjét. Legalább egy fél fejjel alacsonyabb volt Ashley-nél és a haja is sokkal sötétebb volt. Összességében szép lány volt és hatalmas dekoltázsa alapján egy ribanc. Bár meg kell hagyni volt mit kirakni. Pofátlanul elidőztem a látványon. Mikor ismételten arcának szenteltem figyelmem alsó ajkába harapva rebegtette pilláit. Kedvem lett volna szemforgatva elsétálni, mégsem tettem. 

-Van kedved inni valamit? -Kérdeztem, miközben egy önelégült mosolyt küldtem felé. Tudtam, hogy igent fog mondani, és nem is kellett csalódnom. Lassan a harmadik pohár tequila fogyott el a bárpultnál. Nem beszélgettünk semmi különösről, nem is volt olyan állapotban a lány.

-Mit is mondtál, hogy hívnak? -Kérdeztem.

-Nem mondtam, de egyébként Kate. -Mosolygott rám vidáman. Testét a zene ritmusára ringatta a bárszéken, miközben szórakozottan piszkálta a piához adott citrom héját. 

-És te mit is mondtál, hogy hívnak? -Ismételte meg kérdésem. Mondata végén lassan végignyalt ajkain és hagyta, hogy haja rendezetlenül a szemébe hulljon. 

-Nem mondtam. -Válaszoltam. Teljesen biztos voltam benne, hogy tudja ki vagyok. 

Nevetve görnyedt a pult felé. Homlokát kezével támasztotta meg. A mellette lévő székre utánozhatatlan kecsességgel ültek fel. Bárhol felismerném. Nem nézett rám, rendelt egy italt magának majd a pult felületét kezdte kémlelni.

-Szép kis szerzemény. -Mondta olyan hangerővel, hogy én is halljam. Fejével lassan felém fordult, hogy biztosra tudassa velem, ez nekem szólt. 

-Ashley. -Nyögtem ki, mire a köztünk ülő Kate is felegyenesedett. Először Ashley-re pillantott majd rám.

-Ne haragudj de mennem kell. -Ugrottam le a székről és egyenesen a mellette lévő szék felé vettem az irányt. Megragadtam a karját és minden tiltakozását figyelmen kívül hagyva rángattam magam után. 

-Annyira bosszantó vagy! -Morogta mikor már kijutottunk az épületből. 

-Mit akarsz? -Kérdezte karba tett kézzel.

-Menjünk haza. -Mondtam higgadtan. 

-Majd haza megyek ha akarok. Nagy lány vagyok már, tudok taxit fogni. -Zsörtölődött tovább.

-Együtt jöttünk, együtt megyünk. Nyugodj meg, elmegyünk hozzám, kialusszuk az estét és minden rendben lesz. -Nyugtattam meg, mire ő csak égnek emelte tekintetét. 

-Úristen Justin azt hiszed minden úgy van ahogy te akarod? Azt hiszed, hogy kedvedre az ágyadba vihetsz, hogy aztán egy "barátodként" bemutathass a társaságodnak?! Szerinted ez normális? Elhozol valahova és az egész estét egy másik lánnyal töltöd?! Mégis mi a faszt képzelsz magadról? Már az elején tudtam, hogy nem szabadna bele mennem ebbe az egészbe, mégis hallgattam rád. -Fakadt ki. Könnyei akaratlanul végigkúsztak fáradt arcán. És bár szerintem bőven ivott az este folyamán olyan tisztán és tökéletesen beszélt, hogy akaratlanul is meglepődtem. Mindig meglep. Nagyokat pislogva néztem rá. 

-Sajnálom. -Mondtam végül.

~

Nagyon sajnálom, hogy csak most tettem új részt de még ez is hihetetlenül nehezen jött össze. Szinte semmi időm nincs az év végi hajtás miatt de amint lecsillapodnak a dolgok gyakrabban teszek, cserkészbegyszó. Remélem azért tetszett a rész, de ha nem is mindenképp írjátok meg :). xoxo 

14. Kezdődhet

Kicsit megijesztett a valóság gondolata. Már holnap el jöhet az a pont amikor lezuhanok a földre. Furcsa volt ez a hirtelen felismerés, de még inkább, hogy Justin is felismerte. Fejemet vállára hajtottam és absztrakt mintákat rajzoltam kézfejére. Lágy puszit adott fejbúbomra, amitől szám sarkában azonnal megjelent egy apróbb mosoly. Bármire előbb tudtam volna válaszolni mint arra a kérdésre, hogy mi folyik kettőnk között.

-Bekapcsoljam a tv-t? -Kérdezte. Hangja gyengéd volt, ügyelve arra, hogy ne törje meg bágyadt hangulatunkat. Nem akartam megszólalni, ugyanis előre féltem hangszínemtől, úgyhogy egy bólintással válaszoltam. A hatalmas képernyőn kirajzolódott Spongyabob alakja. Lehalkította egy kicsit de nem kapcsolt el.

-Te titokban mesét nézel? -Néztem fel rá mosolyogva.

-A Spongyabob király. Ismerd be, hogy te is szereted. -Mosolyodott el ő is.

-Talán. -Rántottam meg vállamat, mire ő mutatóujjával orrom hegyére koppintott. Csöndben szenteltük figyelmünket a beszélő szivacsnak. Kényelmem érdekében úgy döntöttem inkább elfekszem a hatalmas kanapén. Fejemet Justin ölében hagytam.

-Fáradt vagy? -Nézett le rám aggódó szemekkel.

-Kicsit, úgyhogy ideje lenne kezedbe venni az ügyet és szórakoztatni. -Vigyorogtam rá.

-Szórakozni akarsz? -Fejemet óvatosan lelökte öléből, hogy felálhasson. Kezeit felém nyújtva jelezte, hogy nekem is követnem kell példáját. Nyöszörögve tápászkodtam fel.

-Ne nézz rám ilyen nyűgös szemekkel,  még csak 7 óra van. -Nézett rám rosszallóan.

-Akarod mondani már hét óra van. -Nyomtam meg erősen a már szócskát. Rám se hederítve indult el a bejárati ajtó felé. Hangosan megköszörültem torkomat mire megpördült saját tengelye körül és felé nézett.

-Nem tudom hova indulsz és mit tervezel de a te pólódon kívül semmi nincs rajtam. -Magyaráztam.

-Majd beugrunk egy bevásárlóközpontba. -Rántotta meg a vállát.

-Látom nem érted, még bugyi sincs rajtam. -Vontam fel egyik szemöldököm.

-Majd megvársz a kocsiban amíg szerzek neked valamit. Na gyere, szórakozzunk egy kicsit. -Kacsintott rám és már bele is bújt cipőjébe. Várakozón áll a bejárati ajtóban. Fújtatva trappoltam mellé felkapva táskámat, majd összefont karokkal követtem az udvarra.

-Gondolom az sem számít, hogy nincs rajtam cipő. -Morogtam, miközben összefont karokkal lépkedtem mögötte a hideg betonon. Nem igazán volt időm bármit is felfogni a dolgokból, de következő pillanatban már karjaiban voltam.

-Megmentőm. -Vigyorogtam rá. Megnyomott egy gombot mire a hatalmas garázsajtó felnyílt. Egy hatalmas fehér Ferrari tárult elém. Pislogtam párat, hogy biztos lehessek benne nem képzelődöm.

-Ajánlom, hogy ne akarj beültetni Batman rádruházott kocsijába. -Mondtam feszengő hangon. A kocsi kinyílt és Justin óvatosan beültetett az anyósülésre. Nagyot sóhajtva dőltem hátra. Az üvegek olyannyira sötétítettek voltak, hogy meg mertem volna kockáztatni, hogy ezek az egyik legsötétebb üvegek amiket valaha láttam. Bepattant mellém és a kocsi motorja hangosan felbődült.

-Ha meghalok, legalább bőrüléseken. -Motyogtam, bár minden bizonnyal meghallotta ugyanis halk kuncogás hagyta el a száját. Rutinosan parkolt ki. Az utcán már várt ránk pár lustán álldogáló fotós. Justin ügyet sem vetve rájuk beletaposott a gázba és addig száguldozott amíg biztos nem volt benne, hogy nem ért utol minket senki. Valahol a belváros közepén járhattunk röpke negyed órán belül. Az utcák tele voltak emberekkel, akik szinte kivétel nélkül bámultak a kocsira. Pár szemfüles rajongó akik gondolom még a rendszámot is fejből tudják, bőszen kiabálták Justin nevét. Az egyik piros lámpánál lehúzta a saját oldalán lévő ablakot és visszakiabálta nekik, hogy szereti őket. Még a legrosszabb napomon is megmosolyogtatott volna ez a pillanat. Végül egy sétáló utca elejében parkoltunk le.

-Biztos, hogy nyitva van itt bármi? -Néztem rá kételkedve.

-Fél óra múlva zárnak, addigra hatszor megveszek mindent. -Mosolygott rám.

-Mik a méreteid? -Sürgetett.

-Harmincnégy a lábam pedig harminchatos. -Nyögtem ki. Erős kételyeim voltak afelől, hogy jó ötlet ha ő vásárol be nekem. A kocsiajtó kinyílt és már be is csapódott. Hallottam a halk sípolást ami jelezte, hogy bezárta. Csak reménykedhettem, hogy nem ütközik egy csapat rajongóba miközben fehérneműt vásárol.

Justin szemszöge:

Kissé összezavarodva járkáltam fel-alá a női részlegen. Próbáltam beleképzelni Ashleyt a méregdrága ruhákba, hátha könnyebben döntésre jutok. Végül egy hófehér pánt nélküli ruhát akasztottam le. Felső szegélyénél gyöngyök voltak rajta és a szoknya eleje sokkal rövidebb volt mint hátulja. Nem volt nehéz magam elé képzelni, ahogy barna bőrén rikít a vakító fehér szín, vagy épp ahogy tökéletes lábai megmutatkoznak. Kétségbeesetten próbáltam gondolataimat arra fogni, hogy pasi vagyok. Elégedetten dobtam le a kassza pultjára. Egy húszas éveiben járó lány nézett fel rá. Istenem csak ne borulj ki amiért én állok előtted. Nagyot nyelve köszönt és vette el tőlem a ruhát. 

-Nagyon szép. -Mosolygott rám. Arca lángvörös volt. Eleresztettem egy halvány mosolyt. Nem tudtam el dönteni, hogy jelenleg bosszant vagy aranyosnak találom. Felé nyújtottam a bankkártyámat mielőtt még ki mondhatta volna mennyibe kerül. Elismerően emeltem fel szemöldököm az ár hallatán. Megköszöntem de az utolsó pillanatban visszafordultam. Lustán támaszkodtam a pultra, gondoltam egy kicsit zavarba hozom.

-Milyen fehérneműt vennél fel ez alá a ruha alá? -Vigyorogtam rá. Zavartan pislogott rám, bőre még az előbbinél is pirosabb volt.

-Nagyon szép fehérneműink vannak a második emeleten. -Hadarta el és kezével a mozgólépcső felé mutogatott.

-Segítenél nekem választani? Nem igazán vagyok otthon melltartó téren. -Kérleltem a tőlem telhető legkedvesebben. Futva rákacsintottam majd válaszát meg sem várva indultam felfelé. Hallottam halk lépteit mögöttem. Egy emeletnyi csipkeözön terült elém. Mit ne mondjak, bármelyikben el tudnám képzelni a kocsiban várakozó gyönyörűséget. 

-Mindenképp egy fehér pánt-nélküli melltartót ajánlanék. -Motyogta az eladólány miközben elhaladt mellettem. 

-Hányas méret kell? -Nézett rám érdeklődve egy melltartót szorongatva. A fejemet ingatva próbáltam visszaemlékezni mit mondott, de határozottan nem kaptam ilyen információt.

-Ránézésre is működik a dolog? -Nevettem fel kínosan. 

-Persze. -Nevetett fel ő is. Biztosra vettem, hogy bármikor kibukhat belőle a kérdés kinek vásárolok. Szememmel körbepásztáztam a fehér melltartók választékát és az általam legszexibbnek ítéltek közül kerestem ki a ránézésre jó méretet. Legnagyobb szerencsémre a bugyi hozzá járt. Nem hiszem, hogy képes lettem volna még egyszer ennyi időt eltölteni itt. Gyorsan fizettem és már száguldottam is tovább a következő üzletbe. Itt már rögtön azzal kezdtem, hogy tanácsot kértem milyen cipő illik ehhez a ruhához úgyhogy hamar végeztem. Pontban egy fél óra elteltével ültem be a kocsiba.

-Azt mondtad ennyi idő alatt hatszor bevásárolsz. -Vigyorgott rám az ülésen kuporogva.

-Ha meglátod miket vettem azonnal abba hagyod a nyafogást. -Mondtam boldogan miközben átadtam neki a zacskókat. Elismerően nézett végig a márkajelzéseken. Izgatottan vette ölébe először a cipőt, végül pedig a ruhát és a fehérneműket. 

-Justin ezek meseszépek. -Nézett rám tátott szájjal. Képzeletben vállba veregettem magam.

-De igazán nem kellett volna ennyit költened. -Tette hozzá rosszallóan, miközben az árcédulát kémlelte.

-Ha ettől ilyen boldog vagy, akkor minden pénzt megért. -Simítottam végig arcán.

-Köszönöm. -Suttogta meghatottan majd egy apró puszit nyomott ajkaimra.

-De, hogy öltözzek át? -Húzódott hátrébb. Gonosz vigyorral az arcomon böktem a hátsó ülés felé.

-Ezt te sem gondolhatod komolyan.

-Ha neked úgy jobb, kiszállhatsz és ott is levetkőzhetsz. Már úgyis sötét van. -Mutattam ki az ablakon. Szemforgatva adta kezembe a zacskókat, hogy hátramászhasson. 

-Csak óvatosan, szeretem ezt a kocsit. Bár ez  a látvány lehet, hogy elfeledteti velem. Utaltam pucsítására. 

-Justin lennél szíves befogni. -Sóhajtott fel miután hátraküzdötte magát. Amennyire lehetett az ő irányába fordultam, hogy tökéletes rálátásom legyen öltözködésére. A vártnál ügyesebben kapkodta magára a ruhadarabokat.

-Kész vagyok! -Jelentette ki önelégülten.

-Vagyis nem, add ide a táskám légyszi. -Nyújtotta felém a kezét. 

-Ezt fogd meg. -Nyomott a kezembe egy kis tükröt. Röpke pár perc alatt tökéletesítette sminkjét és már úton is voltunk következő ulticélunk felé. Hamarabb oda értünk mint gondoltam, bár ez lehet, hogy a túlzásba vitt sebességnek köszönhető. Leparkoltam a hatalmas bár előtt és rohantam kinyitni Ashley előtt az ajtót. Könnyedén szállt ki a kocsiból kezemet szorongatva.

-Hol vagyunk? -Kérdezte és állával a kígyózó sorra bökött.

-Semmiség, csak egy beülős hely. Az este végére biztosíthatlak, hogy nem lesznek gátlásaid. -Súgtam fülébe.

-Ahhoz képest, hogy "csak egy beülős hely" vannak páran. -Motyogta miközben elsétáltunk a sor mellett. Aprót biccentettem a biztonsági őr felé aki készségesen be is engedett. 

~

Ne haragudjatok, ha kicsit laposra sikeredett, de ez leginkább a következő rész bevezetője! Nagyon örültem a kommenteknek, remélem most is megajándékoztok párral és cserébe hamarabb hozom a folytatást ;).

Ohh és ha van kedvetek nézzetek be a Tumblr oldalamra. Kicsit személyesebb dolgokról írok.

http://ancsigood.tumblr.com/

13. Csak arról szólna?

Vannak pillanatok amikor minden eddig szem előtt tartott érzés megszűnik létezni. Önbecsülés, dac, biztonság, kockázat, elvek. Légy titokzatos, ne add magad könnyen. Ne bízz senkiben. Számolj a következményekkel. Tényleg szükség van minderre? Megéri elpocsékolni azt a rengeteg időt ezekkel az átmeneti állapotokkal? Ahelyett, hogy élnénk. Élnénk a pillanatnak. A jelennek. Akkor és ott semmi nem érdekelt. Hagytam, hogy Justin keze felfedezze testem minden négyzetcentiméterét. Már nem először. Görcsösen kapaszkodtam vállába. Egy durva mozdulattal ültetett fel a pultra. Lábaim körbefonták a derekát. Ajkai apró csókokkal lepték el nyakamat. Lehelete lágyan cirógatott  Bőröm mintha minden egyes érintésétől lángba borulna. Pont ahogy tekintete is. Kezem lassan siklott végig hátán, a tarkóján egészen a hajáig. Tönkretéve ezzel tökéletesen belőtt frizuráját. Nem úgy tűnt mintha bánná. Gyengéden harapott bele nyakamba. Jobb keze mohón markolt mellemre.

-Annyira utálom, hogy nem lehetsz bármikor az enyém. –Sóhajtotta a fülembe. Kissé elhúzódtam, hogy szemébe tudjak nézni.

-Most itt vagyok. –Suttogtam ajkaiba. Tenyerét arcomra helyezte, másik kezével pedig a hajammal szórakozott.

-Szeretném ha tudnád, hogy nem csak erre kellesz. Egyszerűen csak szükségem van rá. Te pedig tökéletes vagy. –Motyogta és szája ismét nyakam után kutatott. Jelentéktelen magyarázat volt. Nem volt rá szükség, én is ugyanezt éreztem. Mind kettőnknek kellett valaki aki megtestesítette az ideális személyt. Az átmenetet amíg találunk valakit aki tényleg hozzánk való. Ugyanis mi egyértelműen nem passzolunk. Kivesézheti a média a dolgot amennyire csak akarja. Mindig ott lesz a tagadás. Annyira jelentéktelen ami kettőnk között történik, hogy kár is lenne azt állítani, hogy van valami. Ami érzelmek nélkül történik nem számít. Legalábbis szeretném hinni, hogy nem számít. Egyikünknek sem. Túl sokat gondolkozom. Kényszer szerűen húztam magamhoz, követelve csókját. Tökéletes összhang, mint mindig. Justin lehúzta ruhám cipzárját és lerángatta rólam. Kezei és szája egyaránt  melleimre tévedtek. Harapdálás, húzogatás, csókolgatás. Teljes extázis. Combjaimra markolt és lábaimat kisebb terpeszbe kényszerítette. Leguggolt a pult elé, így tökéletes magasságba kerülve legféltetettebb testrészemmel. Nyelve gyengéden siklott végig rajtam. Hangos nyögés. Ujjaival csiklómat simogatva kényszerítette ki teljes bénultságom, ahonnan egy jó darabig nem is szabadultam. Egy utolsó puszit adva rá jelezte, hogy végzett kényeztetésemmel. Leugrottam a pultról és levettem róla a már amúgy is bokáját verdeső nadrágját. Most rajtam volt a sor. Lassan számba vettem férfiasságát. Szemeimet becsukva láttam hozzá feladatomhoz. Halkan nyögdécselt. Kezével hajamba markolva utasított gyorsabb tempóra. Végül egy nagyobb nyögés és eltolt magától. Felálltam, hogy ismét egy magasságba legyünk. Elégedetten mosolygott rám. Ezt most bóknak vegyem? Államra szorítva csókolt meg. Megkockáztatnám, hogy ez volt a legdurvább csókunk. Illet a pillanathoz. Megfordított én pedig automatikusan hajoltam előre. Ujjaim a pultot szorították, ő pedig hátulról markolta csípőm. Hallottam ahogy feltépti az óvszeres tasakot. Ezen kívül semmi  felkészülési idő, semmi figyelmeztetés, azonnal éreztem az első lökést. Az egész teret halk nyögések lengték be. Éreztem, hogy már nem bírom sokáig. Túl intenzív volt. Robbantam. Megrökönyödve markoltam a pultot. Nem állt le, percekig folytatta még, mire ő is rám rogyott. Felegyenesedtem és felé fordultam. Remegő testét átkarolva álltunk a sötétben. Hajamat fülem mögé tűrte és szinte érezhetetlen puszit nyomott a homlokomra.

-Csodálatos vagyok. –Mosolygott rám a sötétben.

-Tudom. –Vigyorogtam rá mire halkan felnevetett és megcsóválta a fejét.

-Gyere, felviszlek a hálóba. –Húzódott hátrébb és megfogta a kezem.

-Ez nem jutott eszedbe úgy húsz perccel ezelőtt? –Nevettem fel.

-Így izgalmasabb volt. –Vigyorgott rám a válla mögül. Justin menet közben egy lámpát sem kapcsolt fel. Valahogy eljutottunk egy liftig ami kinyílva hatalmas világossággal töltött meg mindent. Hunyorogva szálltam be. Tüntetően hátat fordítottam a hatalmas tükörnek inkább figyelve ahogy megnyomja a gombot.

-Még soha nem voltam meztelenül liftben. –Mondtam zavartan és karomat összefontam fedetlen melleim előtt.

-Egyszer mindent ki kell próbálni.

A lift halkan megállt és az ajtó szinte hangtalanul nyílt ki.

-Csak utánad. –Mondta Justin, és kitessékelt.

-Nem látok semmi. –Suttogtam.

-Majd én vezetlek. –Felelte szintén alacsonyabb hangerővel és pimaszul fenekembe markolt.

-Egyébként miért suttogunk? –Kérdezte, miközben kinyitott egy ajtót. Végre hajlandó volt felkapcsolni a villanyt. A szoba ugyanazt a stílust adta vissza mint a nappali vagy gondolom mint a ház minden szeglete. Annyira illett hozzá az egész, hogy ha nagyon antik beállítottságú lennék sem tudnám megszólni. Leültem az óriási ágyra és figyeltem ahogy kinyit egy másik, a szobából nyíló ajtót. Félig láttam csak be, de egyértelműen kivehető volt, hogy egy gardrób. Egy Calvin Klein alsónadrágban tért vissza és egy pólóval a kezében amit szépen az arcomba is dobott.

-Szívesen. –Mondta nevetve és lehuppant mellém.

-Köszönöm. –Feleltem a lehető legszarkasztikusabban miközben kihámoztam az arcomból a ruhadarabot. Gyorsan belebújtam.

-És most mit csinálunk? –Néztem rá kérdőn.

-Lenne pár ötletem. –Súgta és hátradöntött az ágyon. Adott egy hosszú csókot, közben pedig el is kezdte felhúzni az alig pár másodperce rajtam lévő ruhadarabot.

-Justin! –Toltam el magamtól nevetve. Morcosan nézett rám amitől még inkább nevetnem kellett. Durcásan hátat fordított nekem akár egy kisfiú, én pedig hátulról hozzábújva próbáltam kiengesztelni.

-Most haragszol rám? –Gügyögtem neki, mire ő lebiggyesztett ajkakkal heves bólogatásba kezdett.

-Mivel engesztelhetnélek ki? –Kérdeztem vidáman.

-Éhes vagyok. –Motyogta.

-Rendeljünk valamit. –Vetettem föl az ötletet.

-Azt hittem főzöl nekem valamit. –Fordult felém hatalmas mosollyal az arcán.

-Meg is tenném, ha tudnék. –Ismertem be.

-Így már nem is akarlak feleségül venni.

-Nehogy azt hidd, hogy igent mondanék. –Nyújtottam rá a nyelvem.

-Pedig már ott a gyémánt gyűrű a fiókomban. –Nézett rám összeszűkült szemekkel. Egy rosszalló pillantást küldtem felé és felpattantam az ágyról.

-Na gyere, rendeljünk valamit. –Nyújtottam felé a kezem, hogy segítsek neki kimászni az ágyból. nagy nehezen feltápászkodott. Vissza mentünk a földszintre ahol Justin mindenféle lehetőséget felsorolt, hogy honnan rendeljünk vacsorát. Államat unottan támasztottam a pulton.

-Justin, teljesen mindegy csak rendeljünk már. –Zsörtölődtem.

-Jól van. –Emelte maga elé védelmező kezeit.

-Akkor olasz kaját rendelek. –Döntötte el végül.

-Csak nem pizza? –Néztem rá szemforgatva.

-Dehogy. –Legyintett, bár arckifejezése nem volt túl meggyőző. Miközben ő telefonált én átmentem a nappaliba és belesüllyedtem a hatalmas bőrkanapék egyikébe. Szándékomban állt bekapcsolni a tv-t, de a túl sok távirányító összezavart, úgyhogy jobbnak láttam annyiban hagyni. Lábaimat felhúztam és a szobát fürkésztem. Ha nagyon túl akartam volna gondolni a dolgokat zavart volna, hogy egy alig pár napja ismert srác házában vagyok. Hogy az a srác egy milliomos szupersztár és, hogy az egész világ rajtam fog csámcsogni. Zavart volna, hogy lefeküdtem vele, hogy valaki olyanná váltam akitől mindig féltem. Határozottan élveztem a szituációt. Mintha elrugaszkodnál a földtől, ott hagyva a valóságot és csak lebegnél. Eszméletlen. Justin leült mellém és egy szó nélkül karolt át. Mind ketten csöndben voltunk. Éreztük, hogy ez az a pillanat amikor ráeszmélünk mit is csinálunk. Az egyetlen kérdés csak az volt, hogy valamelyikünk ki akar-e szállni a játékból…

~

Bocsánat, hogy ennyi ideig nem volt rész, de közeleg az év vége és a tanárok kezdenek becsavarodni. És egyébként sem kaptam tőletek kellő motivációt...úgyhogy ezúttal több visszajelzést kérnék, köszönöm<3

11. Hirtelen pillanatok

Lassan körbepásztáztam a helyet. Azt sem tudtam New York melyik szegletén vagyok, melyik filmet fogom látni és, hogy miért hozott ide. Hogy kerültem egyáltalán ebbe a szituációba?! Megráztam a fejem, reménykedve, hogy tisztább képet kapok bármiről. Milyen kicsinyes gondolat. A mellettem ülő fiú érdeklődve fürkészte arcomat. Egy nyugtató mosolyt küldtem felé.

-Nem azt mondtad, hogy el fogok hízni a popcorntól? –Szólaltam meg végül a hatalmas adagra mutatva.

-Ki mondta, hogy kaphatsz belőle? –Nézett rám teljes komolysággal és elfordította tőlem a kukoricát. Hangosan felnevettem reakcióján és lábamat az előttem lévő székre tettem.

-Na jó, tessék. –Mondta és nekem dobott egy maréknyi popcornt. Összeszedtem az ölembe hullott adagot és nevetve játszottam el vele ugyanazt.

-Várj, tele van vele a hajad. –Vigyorgott rám miközben közelebb hajolt, hogy minden egyes szemet egyenként kiszedjen. Végül kusza tincseimet fülem mögé simította. Ujja végigcirógatta arcomat, le a nyakamon, a karomon majd kézfejemnél állt meg.

-Ne haragudj. –Nézett rám zavarodottan és elhúzódott. Kábán néztem rá. Görcsösen figyelte a vásznat. Mi történt a tegnap esti "bármit megtehetek, akkor és ahol csak akarom" Justinnal? Bármit megadtam volna azért, hogy most belelássak a fejébe. Szerettem volna beszélni vele. Akármiről. Csak hallani akarrtam a hangját. De a film el kezdődött. Elképzelni sem tudtam, hogy épp mit nézünk. Valami vígjáték lehetett, ugyanis mellettem néha felhangzott egy-egy nevetés és mikor épp oda tudtam figyelni én is elcsíptem pár poént. De igazság szerint túlságosan kattogtam. Felettébb irritált a helyzet, hogy csak pár centire ülünk egymástól mégis lehetetlen az érintés. Mintha egy láthatatlan erő akarna minket távol tartani egymástól. Ő is érezte. Tudom. Hogy mi volt a legrosszabb az egészben? Hogy lehetetlen volt rájönni mi okozta. 

-Lépjünk le. -Fordult felém, majd olyan hirtelen sebességgel állt fel, hogy fel sem fogtam mi történik.

-Tessék? Még a felénél sem tart a film...-Mutattam a képernyőre. Ott hagyva az összes cuccot indult le a lépcsőn. Minden egyes mozdulatáról sütött határozottsága.

-De Justin, kifizetted az egész termet, legalább nézzük végig. -Kiáltottam utána. Megdöbbenve néztem ahogy lassan hátrafordul. Szája féloldalas mosolyra húzódott. 

-Ne tesz semmit. -Rántotta meg a vállát és kezével intve jelezte, hogy ideje lenne utána mennem. Még egy darabig hezitáltam végül amennyire cipőm hatalmas sarkai engedték utánasiettem. Nem nézett rám, napszemüvegét feltéve sétált tovább. 

-Justin én nem tudok ilyen tempóban haladni. -Morogtam és cipőimre mutattam. Összekulcsolta kezeinket, ezzel stabilitást biztosítva és kilökte a moziterem ajtaját. Mikor kiértünk az előtérbe nem nézett se jobbra, se balra. Nem foglalkozott a felhangzó sikításokkal, semmivel. Én is lehajtottam a fejem és szapora léptekkel mentem mellette. Nyugtatásképp rászorított a kezemre. Kiértünk az épületből ahol már fotósok kisebb hada sorakozott. Justin gyorsított a tempón, az ismerős hangból már rájöttem, hogy a kocsi kinyílt. Kinyitotta nekem az ajtót majd óriási sebességgel becsapta és beült mellém. 

-Mi a fene ütött beléd?! -Hangom hisztérikusan csengett. 

-Ne haragudj, legközelebb ígérem elviszlek a Titanic-ra. -Vigyorgott rám.

-Most hova megyünk? -Kérdeztem felvont szemöldökkel, bár úgysem látta mert figyelmét az útnak szentelte.

-Hozzám. -Válaszolta a lehető legtermészetesebb. 

-Miért?

Kezét a combomra simította. Megnyalta ajkait majd száját enyhén lebiggyesztette. Nem értettem, hogy lehet valaki ennyire dögös. Ez nem illegális?! Lábaimat keresztbe fontam, ruhám ezzel kicsit fentebb csúszott.  Enyhén oldalra fordultam, hogy kényelmesen figyelhessem. Futó pillantást vetett rám.

-Gyönyörű vagy. -Mondta és figyelmét máris a vezetésnek szentelte. Kint már szinte teljesen sötét volt. A hangulatingadozásaiba lassan belefájdult a fejem. A zene halkan szólt. Justin kezét rövid időn belül újra és újra combomra simította. Tizenöt perc telhetett el mire körülöttünk már csak hatalmas házakat láttam, elképesztően nagy kerítésekkel. Mi sem laktunk szar környéken de ehhez azért nem volt fogható. A kocsi lelassult, megnyomott egy kis fekete távirányítót, mire a hatalmas kapu kinyílt. A kocsi leállt és Justin kiugrott belőle. Ez a hirtelen távozás is egy berögződés lehet nála. Kinyitottam az ajtót, Justin a kezét nyújtva segített kimászni. Hálás mosolyt küldtem felé. A lámpák automatikusan kapcsolódtak fel ahogy a bejárat felé tartottunk. Keze a derekamat karolta, szorosan magánál tartva. Bénultam álltam mellette miközben előhalászta a kulcsait. A hatalmas ajtó kinyílt és egy pofátlanul nagy tér tárult elém. Justin felkapcsolta a villanyt ami csak a tér egyik felét világította meg, azt is elég gyérül. Nem voltak falak, balra egy nappaliszerűség volt, a legmodernebb berendezés, sehol egy porszem. Még az IKEA is megirigyelné. A másik oldalon egy konyhaszerűség volt, középen egy hatalmas konyhapult rajzolódott ki a sötétben. Bár szinte biztos voltam benne, hogy ez csak egy átmeneti konyha, eszméletlenül nézett ki. 

-Csak utánad. -Mutatott a jobbra. Bizonytalanul lépkedtem, végül nekidőltem a pultnak és kérdőn néztem Justinra. Mit keresek itt egyáltalán?! Lassan sétált felém, végül pofátlan közelségben állt meg előttem. Kezeit csípőmre simította és fülemhez hajolt.

-Elképesztően nézel ki hátulról. -Suttogta és óvatosan fülcimpámra harapott. Apró puszikkal halmozta el nyakamat, miközben kezét fenekemre csúsztatta. Halkan felnyögtem. Nem értettem a helyzetet. Ez a Justin már ismerősebb volt mint aki a moziban ült mellettem.

-Ezért hoztál ide? -Súgtam, mialatt kezeim önként túrtak hajába.

-Részben. -Motyogta a nyakamba.

~

Kárpótlásul az egy hetes várakozásért :) Remélem tetszik, mindenképp írjátok meg♥

10. Egy új oldal

Minden idegen volt. Tisztes távolságban a sok világító gombtól foglaltam helyet. Justin hevesen gesztikulálva magyarázott valamit a hangmérnöknek. A fáradtságot se vettem, hogy megpróbáljam megérteni miről beszélgetnek, annyira értettem a zenéhez mint lajhár a maratonfutáshoz. Scooter mellettem ült a kanapén, és bár kétségkívül valami iszonyúan fontos dolgot nézett a telefonján gyakran küldött felém egy biztató mosolyt. Az idegen környezet és az idegen emberek erős korlátokat biztosítottak. Jóformán mióta beszálltunk a kocsiba nem szóltam egy szót sem. Talán a még bennem maradt rémület, Justin szavai a kocsiban, vagy a tudat, hogy épp egy stúdióban ülök ahol semmi keresnivalóm nincsen, váltották ezt ki. Időközben az eddig Scooter jobbján ülő, idősebb szőke nő el kezdett beénekelni Justinnal. És bár nem értettem hozzá semmit, azt tökéletesen meg tudtam állapítani, hogy minden egyes hangtól kirázott a hideg. Percekig folytatták így, mígnem beállt a mikrofon mögé. Egy kisfiús mosolyt küldött felém, majd fejére rakta a hatalmas Beats fülhallgatót. Hallottam már énekelni, de ez teljesen más volt. Ahogy ugyanazt a számot huszadjára énekelte el, tökéletesebbnél-tökéletesebben, teljes átéléssel. Ahogy a zene ritmusára ringatta felsőtestét éneklés közben. Csukott szemei. Az elégedett mosoly ahogy letette a fülhallgatót és kijött az ajtón ami elszigetelte tőlünk. Bepréselte magát a köztem és a karfa között található szűkös helyre és ujjaival végigsiklott kézfejemen.

-Hogy tetszett? –Kérdezte mosolyogva.

-Elképesztő volt. –Ismertem be.

-Neked énekeltem. –Suttogta a fülemhez hajolva. Mély levegővétel. Nem gyengülhetek el. Nem hihetem el azt ami nem létezik. Sután rámosolyogtam, majd feltűnően eröltetett koncentrációval figyeltem ahogy a hangmérnök az utolsó simításokat végzi.

-Akarjátok hallani? –Kérdezte felénk fordulva. Justin előre dőlt és becsukta a szemét. Lábával a zene ütemére dobolt és erősen koncentrált. A vak is látta a profizmust rajta. Nem ismertem őt, nem volt wikipédiás információkkal tele a fejem vele kapcsolatban, de egyértelmű volt, hogy a munkáját mennyire komolyan veszi. Órák munkája játszódott le percek alatt. A hangja és a zene üteme az egész helyiséget betöltötte. Vége lett. Mindenki tapsolt, még Justin is. Majd kicsattant a boldogságtól.

-Imádom. –Nevetett fel.

-Köszönöm, köszönök mindent. –Nézett végig a többieken, végül szeme rajtam pihent meg. Ezek után a többiek váltottak még pár szót és elindultunk. Kimerült voltam, pedig nekem még csak nem is kellett végigénekelnem az egész napot.

-Szabad vagy kölyök. Itt a kocsid, csináljatok amit akartok. –Kacisntott ránk Scooter és Justin kezébe dobta a slusszkulcsokat.

-Komolyan?! –Nézett rá Justin értetlenül.

-Ma jó napom van. –Nevetett fel. Justin egy hálás vigyort küldött felé és már vonszolt is maga után a hátsó parkolóba. Már a parkoló végéből hallani lehetett ahogy kinyílik a hatalmas, fekete Range Rover. Azt hittem durvább kocsija van. Kinyitotta előttem az anyósülés ajtaját, én pedig olyan kecsesen ültem be ahogy csak tudtam. Persze a ruha hosszúsága nem vált előnyömre, de megoldottam.

-Hova megyünk? –Kérdeztem bizonytalanul mikor már a volán mögött ült.

-Ahova szeretnél. A határ a csillagos ég. –Mondta vigyorogva miközben kezével egy hatalmas kört írt le. Mosolyogva csóváltam meg a fejem.

-Lepj meg. –Rántottam meg a vállam és a motor hangja már fel is csendült. Voltak kétségeim afelől, hogy mennyire is vezet jól, de jobbnak láttam nem  szóvá tenni amíg nem bizonyosodtam meg róla. Keze a rádióhoz nyúlt, hogy felhangosítsa.

-Nem baj? –Kérdezte.

-Dehogy. –Mosolyogtam rá. Az Owl City—től szólt a Shooting star. Jókedvűen ingattam fejem az ismerős dallamra. Justin is halkan dudorászott mellettem. A nap már lemenőben volt, a város tele emberekkel. Mikor a kedvenc részemhez ért a szám halkan énekelni kezdtem. Justin biztatásképp bekapcsolódott és mégjobban felhangosította a zenét. A még délelőtt elcsórt napszemüveget orromra csúsztattam és lehúztam az ablakot, hogy a szél szanaszét fújhassa a hajamat. Ordítva énekeltük a szöveget. És így folytattuk ezt az elkövendkezendő számokkal is. Rég éreztem magam ennyire szabadnak. Ennyire önmagamnak. Talán pontosan azért mert Justin előtt bárki lehettem, ugyanis nem ismert. És a legjobb választás önmagam volt. Aki szinte soha nem lehetek. Túl sok volt az elvárás. Justin lennebb vette a hangerőt és izgatottan pillantot felém.

-Mindjárt ott vagyunk. –Mondta és szeme ismét az utat pásztázta. Kíváncsian bámultam ki az ablakon, próbálva rájönni hol vagyunk vagy hova megyünk. De New York túlságosan nagy és forgalmas hely volt ahhoz, hogy minden zugát ismerjem. Az út további részét csöndben töltöttük. Mígnem justin le nem parkolt. Érdeklődve fordultam felé.

-Gyere! –Mondta, és kiugrott a kocsiból. Követtem a példáját és én is kiszálltam. Körbenéztem hátha be tudok azonosítani bármit ami az uticélunk lehet de esély sem volt rá, hogy sikerrel járok. Egy sima utcán voltunk, pontosabban járdán. Mindenhol kis butikok, kis éttermek, üzletek. Egy tipikus utca, semmi több.

-Utánam! –Kiáltotta és csak akkor vettem észre, hogy már jóval előttem sétál. Szapora léptekkel mentem utána, hogy beérjem. Justin lekapta rólam a napszemüveget és feltette.

-Nehogy azt hidd, hogy így nem lehet felismerni. Főleg, hogy már este hat van.–Forgattam meg a szememet. Alig pár lépésünkbe telt, míg oda nem jött három lány. Tizenhat év körüliek lehettek. Teljesen átlagosak. Megdöbbenve figyeltem Justin reakcióját.

-Sziasztok. –Köszönt vidáman és mindhármukat megölelte. Elvette tőlük a fényképezőgépet és a kezembe nyomta.

-Csinálsz egy képet rólunk? –Kérdezte és beállt a három lány közé. Készségesen kattintottam és visszaadtam a gépet.

-A barátnőd? –Kérdezte az egyik.

-Még nem. –Nevetett fel Justin és rájuk kacisntott. Újra megölelte mindannyiukat, végül pedig sikítva távoztak.

-Szeretlek titeket! –Ordította utánuk aminek következtében három szivecskét kapott a levegőbe. Döbbenetes volt az egész. Ahogy a rajongóival viselkedett, az, hogy ennyire normálisan kezelték a lányok, hogy nincs egyedül. Sőt, még a röhejes válasza után sem akarta egyik sem kikaparni a szemem.

-Imádom a rajongóimat. –Nézett rám.

-Látom. –Mosolyogtam rá. Alig tíz métert ha megtettünk amíg Justin meg nem állt egy épület előtt. Felnéztem, hogy elolvashassam hol is vagyunk. Egy mozi. Mit keresünk mi itt? Szép és jó, hogy az előbb a három lány teljesen normálisan viselkedett, de erős kétségeim voltak affelől, hogy nem  lesz baj abból, hogy mi nyilvánosan mutatkozunk. Félve néztem rá, de ő csak leintett, hogy várjak itt. Odasétált a kasszához, kihalászta a zsebéből pénztárcáját és odanyújtotta bankkártyáját. Erősen kételkedtem benne, hogy nincs két mozijegye való készpénz nála de annyiban hagytam az ezen való rágódást. Vigyorogva jött oda hozzám.

-Készen állsz életed legjobb mozizására? –Kérdezte és kezemre szorítva húzott be az épületbe.

-Mit nézünk? –Tettem fel a lehető legészszerűbb kérdést.

-Óz, a hatalmas! –Nézett rám sejtelmesen.

-Veszek valami kaját. Egyébként se lenne okos dolog együtt bemennünk egy zsúfolt terembe. –Magyaráztam.

-Nem veszel semmit. El fogsz hízni. Na gyere. –Mondta és tovább ráncigált.

-Hé! –Kiáltottam fel miközben utána bukdácsoltam. Ez egy felettébb rossz szokása volt. Erősen tanulmányozta a jegyet, próbálva rájönni melyik termebe kell mennünk. Közben fejét erősen lehajtotta és szemüvegét még mindig magán hagyta. Azt hinné az ember, hogy ennyi idő után megtanulja valaki, hogy napszemüveget viselni egy zárt helyiségben feltűnőbb mint anékül mászkálni. Az emberek szüntelenül motyogtak valamit mikor elhaladtunk mellettünk.

-Úristen! Az ő! –Hallottam a hátam mögül érkező hangokat. Sezmforgatva fordultam Justin felé. Levettem a szemüveget róla és kikaptam a jegyeket a kezéből. Magára hagyva őt az újabb lányrohammal sétáltam be a terembe. Teljesen üres volt. Ennyire szar film lenne?! Miután a terem ennyire kihalt volt tetszőlegesen foglaltam helyet. Már javában mentek a reklámok. Unalmamban a telefonomat nyomkodtam. Justin még mindig sehol. Végül az ajtó kicsapódott és egy hatalmas popcornnal és üvitőkkel a kezében rohant fel a lépcsőn és foglalta el a mellettem lévő helyet.

-Nem túl kapós filmre hoztál. –Mondtam vidáman miiközben belemarkoltam a popcornba.

-Kifizettem a termet, hogy kettesben lehessünk. –Mosolygott rám szórakozottan és a levegőbe dobott egy kukoricát ami végül pont a szájába esett.

-Te normális vagy?! –Kérdeztem pár oktávval feljebb.

-Csak szerettem volna egy nyugodt délutánt. Veled. –Mondta mosolyogva és kezét combomra simította.

9. Árnyoldalak

Fogalmam sem volt az időről, de még sötét volt odakint. A fejem zúgott, még határozottan a szervezetemben volt a pia. A kimerültség minden erejével próbálkozott, de túl sok gondolat volt a fejemben. Túl sok impulzus. Túl sok pillanat, amit ki akartam elemezni. Emlékek. Minden olyan párhuzamosnak tűnt. Szürreális. Teljesen valószerűtlen. Miért pont velem? Egyáltalán pozitív ez a sok történés? Nyilván igen. Azért történt mert meg kellett történnie. Jelent valamit. Jelentenie KELL valamit. És ha nem? Ha ez volt az utolsó esély? Esély arra, hogy valami maradandót tegyünk. Mi meg elszúrtuk. Végtére is egyedül fekszünk az ágyban, mint minden este. Bár jobban belegondolva miért akarnék egyáltalán egy jóformán idegen ember mellett feküdni? Eleve az lett volna a legjogosabb kérdés magamtól, hogy mégis miért érdekel? Talán mert nem szabad. Mert egy teljesen irracionális helyzet az egész. Vagy talán mert tényleg oda-vissza vagyok az eszméletlen kisugárzásától. Attól ahogy hozzám ér. Egyáltalán megéri ennyit belefektetni egy ilyen lehetetlen helyzetbe? Egyértelműen nem...
A következő dolog amit észleltem az volt, hogy az ajtó hangosan kicsapódik. A szobát már átjárta a kintről beáradó napsütés. Justin már farmerban, bár még félmeztelenül próbálta megigazítani a haját az ajtóban állva.

-Mi a fene ütött beléd?! -Ültem fel egy gyors mozdulattal az ágyon.

-Bocsi, de rohannom kell. El fogok késni a stúdióból és Scooter leszedi a fejemet. -Nézett rám kétségbeesetten.

-Igazából nem tudom miért keltettelek fel, aludj még nyugodtan, már ki van fizetve a hely, rendelj még nyugodtan amit akarsz, majd szólok, hogy küldjék el a számlát. -Hadarta és már be is rontott a szobámból nyíló fürdőszobába. Nyöszörögve másztam ki az ágyból és követtem. A tükör előtt igyekezett rendbe szedni kusza tincseit. Mosolyogva csóváltam meg a fejem.

-Szörnyen festesz. -Kuncogtam mire csúnya pillantást lövellt felém. 

-Hadd segítsek. -Léptem közelebb hozzá. 

-Hajtsd a fejed a csap fölé. -Utasítottam és bevizeztem a haját. A kezébe nyomtam egy törölközőt, mire ő gondosan szárítgatni kezdte vizes tincseit. Kisiettem a szobából majd táskámmal tértem vissza. Előkotortam a fésűmet és bedugtam a csap melletti szekrényen talált hajszárítót a konnektorba. 

-Fel a fejjel szupersztár. -Böktem meg vállát. A törölközőt letette a pultra és felegyenesedett. Nagyot nyelve nyúltam fodrászkellékeimért. Megint túl közel volt. 

-Minden rendben? -Kérdezte mosolyogva és egyik kezét arcomra simította.

-Persze. -Bólintottam.

Nekiláttam megcsinálni a haját, ami úgy 10 perc elteltével sikeresen el is készült. Elégedetten pillantottam művemre. Justin még beletúrt párszor, hogy tökéletesen visszaadja a Bieber stílust majd egy hatalmas vigyor kíséretében átölelt.

-Most már tényleg rohannom kell. Apropó, nincs kedved velem jönni ha már úgy is kikeltél az ágyból? -Mosolygott rám. 

-Persze. -Vontam meg a vállam mintha végtelenül laza lennék. Pedig belül tomboltam.

-Tíz perced van elkészülni! -Lökte oda félvállról miközben kisétált a fürdőből. Visszaráncigáltam magamra a tegnap esti ruhát, bár biztos voltam benne, hogy ez a mai napra túlzás lesz. Tiltakozó hajtincseimet végül sikerült kifésülnöm, a tegnap este után is benne maradtak még az enyhe hullámok. Nyúzott arcomat feldobtam egy kis sminkkel és már rohantam is Justinhoz a nappaliba.

-Még mindig imádom rajtad ezt a ruhát. -Kacsintott rám miközben feltápászkodott a kanapéról. Látványosan megforgattam a szemeimet és elindultam a kijárat felé. 

-Ugye tudod, hogy mindenki azt fogja hinni, hogy egy ribanc vagy akit csak felhoztam egy éjszakára? -Kérdezte nevetve. Bár én személy szerint nem tartottam ennyire viccesnek. Végtére is igaz amit mondott. Persze, lényegében nem feküdtünk le, de cserébe történt rengeteg más. Semmivel nem vagyok jobb mint amit az emberek gondolni fognak rólam. De számít ez egyáltalán valamit? Nyilván számított, de egyenlőre sikerült elhitetnem magammal az ellenkezőjét, úgyhogy csak játékosan Justin vállába bokszoltam és beszálltam a liftbe. Egyértelmű volt, hogy mennyire nem okos döntés kettesben maradnunk szűk helyeken. Mind ketten ugyanarra gondoltunk. Egy ideges mosolyt lövellt felém és füléhez emelte telefonját.
-Mindjárt ott vagyunk.
-Nem, nem egyedül megyek.
-Majd meglátod. Remélem közel parkoltok.
-Mivel jöttetek?
-Oké.
A lift ajtaja kinyílt én pedig idegesen lépkedtem Justin mellett a kijárat felé. Teljesen biztos voltam benne, hogy ennek rengeteg következménye lesz, elképzelni sem tudtam mennyi ember lesz kint. Justin a recepcióhoz sétált én pedig idegesen várakoztam rá a hall közepén. Percekig toporoghattam ott mire végre visszajött. Biztatóan rám mosolygott, majd napszemüvegét szemére csúsztatta.
-Nem vehetném fel inkább én? -Kérdeztem zavartan. Habozás nélkül nyújtotta felém, amit én egy hálás mosollyal értékeltem.
-Készen állsz? -Vigyorgott rám, mikor beléptünk a forgóajtóba. Szerettem volna válaszolni, de ahogy az üvegen keresztül megláttam azt a temérdek embert, nem igazán jött ki egy hang sem a torkomon. Fotósok rajongók, biztonságiak és mind üvöltöztek valami miatt. Rászorítottam Justin kezére, bár tudtam jól, hogy ez még több bonyodalmat fog szűrni, de nem szólt semmit. Ő is megszorította az enyémet és az ajtó a kijárathoz ért. A sikítások és kiabálások még hangosabbá váltak. Emberek tömkelegébe ütköztünk bele a biztonságiak jelenléte ellenére is. Nem néztem fel, próbáltam a lehető legjobban kizárni, hogy mennyi ember üvölti a nevemet, Justin nevét, hogy ki vagyok és miért vagyok vele. Hogy hova megyünk, mit csináltunk, honnan ismerjük egymást és a lista még tarthatna a végtelenségig. Justin jóformán belökött a nyitott kocsiajtón ami végül hangosan csapódott be mögöttünk és már el is hajtottunk. Még mindig görcsösen szorítottam Justin kezét. Körbenéztem a kocsiban, elöl egy nagy darab fekete ember ült, mellette pedig egy idősebb férfi, feltételezem ő Scooter.
-Kenny, Scoo ő itt Ashley. Ashley Stevens. Tegnap találkoztunk. -Magyarázta a mellettem ülő fiú.
-Sziasztok. -Köszöntem félénken. 

-Örülök, hogy megismerhetlek. -Fordult hátra Scooter és egy barátságos mosolyt küldött felém.
-Szia kislány. -Vigyorgott rám Kenny a visszapillantó tükörből.
-Remélem tisztában vagytok vele, hogy délutánig sem kell várni a TMZ új címoldalára. -Nézett ránk Scooter szúrós tekintettel.
-Úgy is kellett már valami amiről beszélnek az emberek. -Rántotta meg Justin a vállát. Hüvelykujjával nyugtatóan simogatni kezdte kézfejemet. Hangosan kifújtam a levegőt miközben ellazultan hátradőltem a kocsi bőrülésén. Kicsit furcsálltam, hogy nem érdekelte őket különösebben, hogy mit keresek Justin mellett, de nyilván a kifaggatás majd akkor jön ha én már nem leszek hallótávolságon belül. Justin kicsúsztatta kezeit az enyémek közül és combomra simította. Csúnyán néztem rá, tudta jól milyen hatással van rám, mégis képes felhergelni úgy, hogy társaságunk is van. Alsó ajkamba harapva néztem fel rá. Megint ugyanazok a gondolatok. Ugyanarról az emberről. Justin a fülemhez hajolt, hogy biztosra vegye senki nem hallja rajtam kívül amit mondd.
-Tudod, ha most nem lennének mások is ebben a kocsiban, a csinos kis ruhád már rég valahol a földön lenne.

~

Köszönöm az eddigi véleményeket, továbbra nagy szükségem lenne rájuk. Ugyanis egyértelműen ösztönző hatású :). Osszátok az oldalt, terjesszétek az igét és kövessetek Twitteren :D. -Ancseeh
Köszönöm♥

8. Soha ne menj biztosra

Justin szemszöge:

A kezembe vettem a távirányítót, hogy felhangosíthassam a zenét. Igazából mindegy lett volna melyik szám következik, mert ebből a listából bármelyik „fülled hangulat” képes de Beyonce Naughty girl-je kifejezetten illet az elképzelésemhez.

-Remélem készen állsz. –Vigyorgott rám Ashley. Naná, hogy készen álltam. Végignyaltam alsó ajkamon, ezzel választ adva kérdésére. Teste könnyedén felvette a zene ritmusát. Csípője tökéletesen követte az ütemet. Egyik kezével hajába túrt míg másikkal végigsimított testén. Minden belső energiámra szükségem volt, hogy ne vágjam le a poharat a földre és rántsam magamhoz. Bár van egy olyan érzésem, hogy most már nem ellenkezne. A falatnyi köntös lecsúszott a vállán, végül pedig sikeresen a földre hullott, maga után hagyva egy fehérneműben táncoló csodát. Messze a legtökéletesebb teste volt azok közül a lányok közül akik az ágyamba kerültek. Pedig volt egy pár. Érdeklődve dőltem előrébb. Nagyot kortyoltam a whiskeym-ből, kisebb érdektelenséget mutatva. Bár szerintem a vak is látta rajtam mennyire ki vagyok. A zene a vége felé közeledett. Nem akartam, hogy máris vége legyen. Ujjamat a levegőben forgatva jeleztem neki, hogy forduljon meg, és így is tett. Meglepően felszabadult volt. Nyilván az alkoholtól. Pár utolsó csípőringás után viszont vége lett a műsornak. Elindult a következő szám, a szoba pedig továbbra is dübörgött a hangerőtől. Nem gondoltam volna, hogy megteszi. Talán dacból tette, vagy már teljesen a fejébe szállt az alkohol. De az indok lényegében nem is számított. Óvatos mosollyal az arcán hajolt le köntöséért, hogy újra el takarja magát. Ellenkezni akartam, de végül jobbnak láttam befogni. 

-Gyere ide. -Néztem rá mosolyogva és felé nyújtottam a kezemet. Félve lépett egyre közelebb hozzám, mígnem egyik kezét az enyémbe helyezve ült le mellém. 

-Elképesztő voltál. -Duruzsoltam a fülébe. Arcát elöntötte az enyhe pír amitől még gyönyörűbbnek hatott. 

-Játszunk még? -Kérdezte halkan.

-Szeretnél? -Suttogtam ajkaiba.

-Szerintem éppen eléggé fel vagy már spannolva. -Kuncogta. Ez a hang, úristen. Kezdtem teljesen bekattanni. Egyik kezemet combjára simítottam.

-Minden bizonnyal igazad van. -Ismertem be.Annyira közel volt. Kezemet fennebb simítottam combján, és ezt újra és újra elismételtem. Minden egyes alkalommal megállva a kényes rész előtt. Imádtam ahogy halkan felsóhajt. Imádtam látni ahogy egy lány megőrül az érintésemtől. Akármennyire is leplezte, akármennyire is utasított vissza, tudtam, hogy ő is pont annyira akarja mint én. Gondolatmenetemet megszakította, hogy elhúzódott tőlem. Kezével az asztal felé nyúlt, ahol a maradék whiskey pihent. Rám kacsintott majd lehúzta poharam tartalmát.

-Egészségedre. -Csóváltam meg a fejem mosolyogva, mire ő csak felemelte a már üres poharat, mintha koccintani akarna, majd visszahelyezte az asztalra. Ujjaival lassan simogatni kezdte az arcomat, közben pedig ismételten rendellenesen közel hajolt.

-Egy tízes skálán mennyire kívánsz? -Súgta. 

-Tizenhárom. -Sóhajtottam fel. Nyelvemmel végigsimítottam ajkain. 

-Ugye nem gondolod, hogy ma este valóra válnak az álmaid? 

-Már valóra váltak. Legalábbis a nagy részük. -Néztem rá sokat sejtetően. Lemondó sóhajtással dőlt hátra a hatalmas kanapén. Óvatosan fölé ereszkedtem. Testünk szinte minden része összeért. Biztosra vettem, hogy legféltettebb testrészem mohóságával már tisztában van.

-Tudod Justin, neked már meg sem kell erőltetned magad, hogy megkapj valamit. Nem idegesítő, hogy minden ilyen könnyen megy? -Kérdezte miközben átkarolta a nyakamat. Vitatkoztam volna vele, hogy mennyi mindenért küzdök de tudtam, hogy ő most csak a "milyen könnyen kapok meg akármilyen lányt" témára gondol úgyhogy annyiban hagytam. És ami azt illeti ilyen szempontból igaza volt. Még a mai estét sem nevezném igazi kihívásnak, bár tény, hogy nehezebben ment mint eddig bármelyik hódításom. Percek kérdése volt, hogy Ashley is beadja a derekát.

-Szeretem ha a dolgok könnyen mennek. -Feleltem végül és hagytam, hogy magához húzzon. Szánk lassan mozgott. Még mindig belengte az egész teret a zene és az alkohol okozta kábult érzés. Elképesztő volt újra megcsókolni. Rémisztő volt közöttünk az összhang. Hosszú idők óta a legérzékibb csókom. És talán a legőszintébb is. Mert akármennyire is próbáltam bizonygatni, hogy csak ágyba akarom vinni -megint- a fő cél az volt, hogy bebizonyosodjon ő is pontosan arra vágyik amire én. A másikra. Kár lett volna tagadni, hogy nem csattantam ki a boldogságtól. Egészen addig amíg el nem tolt magától. Értetlenül térdeltem fel. Mégis mit jelentsen ez. Ismételten megigazította köntösét majd ő is ülőhelyzetbe tornázta magát.

-A helyzet jelenlegi állása szerint én csókoltalak meg téged, te pedig hagytad. A következtetés pedig annyi, hogy ezáltal én kaptalak meg téged és nem te engem. Justin, olyan szinten vonzod az embereket, hogy az már tehetség. De nem kaphatsz meg mindent, azonnal. -Magyarázta. Hangszínében semmi ellenséges nem volt. Sőt, mosolygott. Halkan felállt majd egy puszit nyomott az arcomra és eltűnt a szobájában. 

~

Köszönöm, hogy olvastok és köszönöm azoknak akik véleményt mondanak. Továbbra is várok az ötleteket, vagy csak szimpla véleménykifejtéseteket♥

7. Let's play a game

Milyen igaz. Jóformán semmit nem tudtam róla, mégis teljesen elvette az eszem. Nem tudom, hol vesztettem el az irányítást, egyszerűen csak megtörtént.

-Van kedved szórakozni egy kicsit? –Suttogta ajkaimba, mire én aprót bólintottam. Legnagyobb meglepetésemre lassan elhúzódott tőlem majd kezét nyújtva segített nekem is felállni. Megszeppenve követtem őt a nappali sötétjébe. Odavezetett a szőnyeghez ahol legutóbb is ücsörögtünk és elsuhant. Kicsit kábán ültem ott,  várva a végkifejletre. Hirtelen halk zene töltötte be a teret. Rihanna egyik túlfűtött száma lengte be a teret. Tipikusan olyan szám volt, ami kihozza az emberből a legrosszabbat. Persze pozitív értelemben. A sarkakban felkapcsolódott négy pislákoló lápma, a sarokban égtek és vöröses fényük nem igazán adott nagy világosságot. Már vártam, hogy mikor jönnek ki a falból az ostorok és a bilincsek, de helyettük Justin sétált be egy nagy tálcával. Egy nagy tálca alkohollal. Már most teljesen biztos voltam benne, hogy baj lesz.  Letette a tálcát a földre és leült elém törökülésben. Újabb görnyedt testtartás, újabb hasizommutogatás.

-Játszunk! –Jelentette ki. A szemében csillogó furcsa tűzből egyértelműen kivehető volt, hogy nem Monopoly-ra gondol.

-Gondolom nem társasozni akarsz. –Mondtam szárazon, mire ő hamiskás mosllyal megcsóválta a fejét.

-Sejtettem.

-Kérdezz –felelek. Egy kicsit másképp. Aki nem válaszol annak teljesítenie kell a másik egyik kívánságát és olyankor mind ketten iszunk. Világos? –Vonta fel egyik szemöldökét. Csak bólintottam. Határozott mozdulattal a vodkás üvegért nyúlt és töltött mind kettőnknek.

-Csak, hogy meglegyen a kezdőlökés. –Vigyorgott rám, miközben átnyújtotta a poharat.

-Kísérő? –Kérdeztem kissé rémültem.

-Felejtsd el. Ma este megszegünk minden szabályt. –Kacsintott rám. Nagyot nyeltem. Izgatott voltam.

-Aki előbb lehúzza az kérdez előbb. –Koccintotta össze poharunkat. Szememet össze szorítva húztam le a pohár tartalmát. Nem érdekelt ki issza meg előbb, csak túl akartam lenni rajta. Említettem már, hogy utálom a vodkát?!

-Nyertem. –Bokszolt a levegőbe dialittasan. Valahogy sejtettem, hogy így lesz.

-Szóval…hány pasival feküdtél le eddig? –Kérdezte szüntelen vigyorral az arcán. Rögtön bele a közepébe.

-Ja, majd elfelejtettem. „Pinky promise”, hogy őszintén játszunk.

-Pinky promise. –Mondtam nevetve, ő pedig megismételte.

-Szóval? –Ráncolta össze a homlokát.

-Négy-el. –Néztem rá szúrósan. Nem féltem ettől a kérdéstől, ugyanis a négy egy tökéletes szám volt egy 18 éves lányhoz képest. Egy biccentéssel jelezte, hogy én jövök.

-Miért jöttél utánam aznap este? –Tettem fel a kérdést ami a legjobban izgatott. Eleinte kicsit féltem, hogy nem fog válaszolni de nem így lett.

-Észveszejtően néztél ki abban a ruhában. A kisugárzásod az egész teret belengte és nem utolsó sorban pont a zsánerem vagy. Barna haj, barna szem, tökéletes alak. Az pedig már csak rátett egy lapáttal, hogy miután észrevettél is menni akartál, egyszerűen nem érdekeltelek. Szerintem nyugodtan kijelenthetem, hogy még soha nem történt velem ilyen A mai napig előttem van minden mozdulatod. Legszívesebben helyben letéptem volna rólad a ruhát. –Foglalta össze. Szája megint arra a félmosolyra húzódott amitől a bugyim szinte magától csúszott le. Imádtam a válaszát, persze ezt nem mondtam ki.

-Te jössz. –Böktem ki végül.

-Négy sráccal feküdtél le eddig. Ezek szerint nem vagy az az egyéjszakás kaland típus. Akkor velem miért mentél bele? –Miközben beszélt két újabb pohárral töltött.

-Most nem kell innunk. –Néztem rá értetlenül.

-A szabályokat én szegem. Idd meg. –Nyújtotta át a poharat. Ha akartam sem tudtam volna nemet mondani. Imádtam a hangját ebben a hihetetlenül szexi stílusban. Ahogy ő fogalmazott magabiztossága az egész teret belengte. Ez volt az egyik dolog amit imádtam a pasikban. Ha meg tudták mutatni, hogy tudnak irányítani. Engedelmesen megittam, és határozottan éreztem, hogy kezd a fejembe szállni, de még így sem akartam válaszolni a kérdésére.

-Passzolok. –Vontam meg vállaimat. Elmosolyodott, mintha tudta volna, hogy ez lesz a reakcióm.

-Újabb kör mert passzoltál. De most kiválaszthatod te, hogy mit iszunk. És van egy kívánságom.

-Malibu. –Böktem rá a pálmafákkal díszített üvegre. Nagyon szükségem volt már valamire aminek íze is van. Ahogy ígérte, kitöltötte az általam választott italt, de nem adta ide hanem a kezében szorongatta míg ő megitta a sajátját.

-Gyere közelebb. –mondta miközben feltérdelt és ő is közelebb csúszott. Nem igazán értettem, hogy mire készül.

-Nyisd ki a szád. –Vigyorgott rám kajánul. Engedelmeskedtem, és kicsit hátradöntöttem a fejem, miközben számat enyhén kitátottam. Egyik kezét nyakamra tette a másikkal pedig szépen lassan a számba öntötte az italt. Néhány csepp lefolyt az államon, egészem végig a mellem közé. Justin ujjaival végigkövette a cseppeket, letörölve azokat majd szikrázó tekintettel ült vissza a helyére.

-És most jöhet a kívánságom. –Csapta össze két kezét. Előre féltem.

-Ne kímélj Biebs. –Vigyorogtam rá, mire ő helyeslően bólogatni kezdett.

-Táncolj nekem! –Szemeim kigúvadva meredtek rá. Hogy micsoda?! Sipákoltam magamban. De minden belső rémületem ellenére, kívülről erősen tartottam magam magabiztos énemhez.

-Foglalj helyet és rakj valami zenét. –Utasítottam és kezemmel a fekete bőrfotelre böktem. Ha úgy gondolta, hogy meghátrálok hát nagyot tévedett. Határozottan nem tudta leplezni meglepődöttségét, de tette amit mondtam. Bár előtte még a kezébe vett egy pohár whiskey-t.  Hihetetlenül dögös volt.