13. Csak arról szólna?

Vannak pillanatok amikor minden eddig szem előtt tartott érzés megszűnik létezni. Önbecsülés, dac, biztonság, kockázat, elvek. Légy titokzatos, ne add magad könnyen. Ne bízz senkiben. Számolj a következményekkel. Tényleg szükség van minderre? Megéri elpocsékolni azt a rengeteg időt ezekkel az átmeneti állapotokkal? Ahelyett, hogy élnénk. Élnénk a pillanatnak. A jelennek. Akkor és ott semmi nem érdekelt. Hagytam, hogy Justin keze felfedezze testem minden négyzetcentiméterét. Már nem először. Görcsösen kapaszkodtam vállába. Egy durva mozdulattal ültetett fel a pultra. Lábaim körbefonták a derekát. Ajkai apró csókokkal lepték el nyakamat. Lehelete lágyan cirógatott  Bőröm mintha minden egyes érintésétől lángba borulna. Pont ahogy tekintete is. Kezem lassan siklott végig hátán, a tarkóján egészen a hajáig. Tönkretéve ezzel tökéletesen belőtt frizuráját. Nem úgy tűnt mintha bánná. Gyengéden harapott bele nyakamba. Jobb keze mohón markolt mellemre.

-Annyira utálom, hogy nem lehetsz bármikor az enyém. –Sóhajtotta a fülembe. Kissé elhúzódtam, hogy szemébe tudjak nézni.

-Most itt vagyok. –Suttogtam ajkaiba. Tenyerét arcomra helyezte, másik kezével pedig a hajammal szórakozott.

-Szeretném ha tudnád, hogy nem csak erre kellesz. Egyszerűen csak szükségem van rá. Te pedig tökéletes vagy. –Motyogta és szája ismét nyakam után kutatott. Jelentéktelen magyarázat volt. Nem volt rá szükség, én is ugyanezt éreztem. Mind kettőnknek kellett valaki aki megtestesítette az ideális személyt. Az átmenetet amíg találunk valakit aki tényleg hozzánk való. Ugyanis mi egyértelműen nem passzolunk. Kivesézheti a média a dolgot amennyire csak akarja. Mindig ott lesz a tagadás. Annyira jelentéktelen ami kettőnk között történik, hogy kár is lenne azt állítani, hogy van valami. Ami érzelmek nélkül történik nem számít. Legalábbis szeretném hinni, hogy nem számít. Egyikünknek sem. Túl sokat gondolkozom. Kényszer szerűen húztam magamhoz, követelve csókját. Tökéletes összhang, mint mindig. Justin lehúzta ruhám cipzárját és lerángatta rólam. Kezei és szája egyaránt  melleimre tévedtek. Harapdálás, húzogatás, csókolgatás. Teljes extázis. Combjaimra markolt és lábaimat kisebb terpeszbe kényszerítette. Leguggolt a pult elé, így tökéletes magasságba kerülve legféltetettebb testrészemmel. Nyelve gyengéden siklott végig rajtam. Hangos nyögés. Ujjaival csiklómat simogatva kényszerítette ki teljes bénultságom, ahonnan egy jó darabig nem is szabadultam. Egy utolsó puszit adva rá jelezte, hogy végzett kényeztetésemmel. Leugrottam a pultról és levettem róla a már amúgy is bokáját verdeső nadrágját. Most rajtam volt a sor. Lassan számba vettem férfiasságát. Szemeimet becsukva láttam hozzá feladatomhoz. Halkan nyögdécselt. Kezével hajamba markolva utasított gyorsabb tempóra. Végül egy nagyobb nyögés és eltolt magától. Felálltam, hogy ismét egy magasságba legyünk. Elégedetten mosolygott rám. Ezt most bóknak vegyem? Államra szorítva csókolt meg. Megkockáztatnám, hogy ez volt a legdurvább csókunk. Illet a pillanathoz. Megfordított én pedig automatikusan hajoltam előre. Ujjaim a pultot szorították, ő pedig hátulról markolta csípőm. Hallottam ahogy feltépti az óvszeres tasakot. Ezen kívül semmi  felkészülési idő, semmi figyelmeztetés, azonnal éreztem az első lökést. Az egész teret halk nyögések lengték be. Éreztem, hogy már nem bírom sokáig. Túl intenzív volt. Robbantam. Megrökönyödve markoltam a pultot. Nem állt le, percekig folytatta még, mire ő is rám rogyott. Felegyenesedtem és felé fordultam. Remegő testét átkarolva álltunk a sötétben. Hajamat fülem mögé tűrte és szinte érezhetetlen puszit nyomott a homlokomra.

-Csodálatos vagyok. –Mosolygott rám a sötétben.

-Tudom. –Vigyorogtam rá mire halkan felnevetett és megcsóválta a fejét.

-Gyere, felviszlek a hálóba. –Húzódott hátrébb és megfogta a kezem.

-Ez nem jutott eszedbe úgy húsz perccel ezelőtt? –Nevettem fel.

-Így izgalmasabb volt. –Vigyorgott rám a válla mögül. Justin menet közben egy lámpát sem kapcsolt fel. Valahogy eljutottunk egy liftig ami kinyílva hatalmas világossággal töltött meg mindent. Hunyorogva szálltam be. Tüntetően hátat fordítottam a hatalmas tükörnek inkább figyelve ahogy megnyomja a gombot.

-Még soha nem voltam meztelenül liftben. –Mondtam zavartan és karomat összefontam fedetlen melleim előtt.

-Egyszer mindent ki kell próbálni.

A lift halkan megállt és az ajtó szinte hangtalanul nyílt ki.

-Csak utánad. –Mondta Justin, és kitessékelt.

-Nem látok semmi. –Suttogtam.

-Majd én vezetlek. –Felelte szintén alacsonyabb hangerővel és pimaszul fenekembe markolt.

-Egyébként miért suttogunk? –Kérdezte, miközben kinyitott egy ajtót. Végre hajlandó volt felkapcsolni a villanyt. A szoba ugyanazt a stílust adta vissza mint a nappali vagy gondolom mint a ház minden szeglete. Annyira illett hozzá az egész, hogy ha nagyon antik beállítottságú lennék sem tudnám megszólni. Leültem az óriási ágyra és figyeltem ahogy kinyit egy másik, a szobából nyíló ajtót. Félig láttam csak be, de egyértelműen kivehető volt, hogy egy gardrób. Egy Calvin Klein alsónadrágban tért vissza és egy pólóval a kezében amit szépen az arcomba is dobott.

-Szívesen. –Mondta nevetve és lehuppant mellém.

-Köszönöm. –Feleltem a lehető legszarkasztikusabban miközben kihámoztam az arcomból a ruhadarabot. Gyorsan belebújtam.

-És most mit csinálunk? –Néztem rá kérdőn.

-Lenne pár ötletem. –Súgta és hátradöntött az ágyon. Adott egy hosszú csókot, közben pedig el is kezdte felhúzni az alig pár másodperce rajtam lévő ruhadarabot.

-Justin! –Toltam el magamtól nevetve. Morcosan nézett rám amitől még inkább nevetnem kellett. Durcásan hátat fordított nekem akár egy kisfiú, én pedig hátulról hozzábújva próbáltam kiengesztelni.

-Most haragszol rám? –Gügyögtem neki, mire ő lebiggyesztett ajkakkal heves bólogatásba kezdett.

-Mivel engesztelhetnélek ki? –Kérdeztem vidáman.

-Éhes vagyok. –Motyogta.

-Rendeljünk valamit. –Vetettem föl az ötletet.

-Azt hittem főzöl nekem valamit. –Fordult felém hatalmas mosollyal az arcán.

-Meg is tenném, ha tudnék. –Ismertem be.

-Így már nem is akarlak feleségül venni.

-Nehogy azt hidd, hogy igent mondanék. –Nyújtottam rá a nyelvem.

-Pedig már ott a gyémánt gyűrű a fiókomban. –Nézett rám összeszűkült szemekkel. Egy rosszalló pillantást küldtem felé és felpattantam az ágyról.

-Na gyere, rendeljünk valamit. –Nyújtottam felé a kezem, hogy segítsek neki kimászni az ágyból. nagy nehezen feltápászkodott. Vissza mentünk a földszintre ahol Justin mindenféle lehetőséget felsorolt, hogy honnan rendeljünk vacsorát. Államat unottan támasztottam a pulton.

-Justin, teljesen mindegy csak rendeljünk már. –Zsörtölődtem.

-Jól van. –Emelte maga elé védelmező kezeit.

-Akkor olasz kaját rendelek. –Döntötte el végül.

-Csak nem pizza? –Néztem rá szemforgatva.

-Dehogy. –Legyintett, bár arckifejezése nem volt túl meggyőző. Miközben ő telefonált én átmentem a nappaliba és belesüllyedtem a hatalmas bőrkanapék egyikébe. Szándékomban állt bekapcsolni a tv-t, de a túl sok távirányító összezavart, úgyhogy jobbnak láttam annyiban hagyni. Lábaimat felhúztam és a szobát fürkésztem. Ha nagyon túl akartam volna gondolni a dolgokat zavart volna, hogy egy alig pár napja ismert srác házában vagyok. Hogy az a srác egy milliomos szupersztár és, hogy az egész világ rajtam fog csámcsogni. Zavart volna, hogy lefeküdtem vele, hogy valaki olyanná váltam akitől mindig féltem. Határozottan élveztem a szituációt. Mintha elrugaszkodnál a földtől, ott hagyva a valóságot és csak lebegnél. Eszméletlen. Justin leült mellém és egy szó nélkül karolt át. Mind ketten csöndben voltunk. Éreztük, hogy ez az a pillanat amikor ráeszmélünk mit is csinálunk. Az egyetlen kérdés csak az volt, hogy valamelyikünk ki akar-e szállni a játékból…

~

Bocsánat, hogy ennyi ideig nem volt rész, de közeleg az év vége és a tanárok kezdenek becsavarodni. És egyébként sem kaptam tőletek kellő motivációt...úgyhogy ezúttal több visszajelzést kérnék, köszönöm<3