16. Are we friends, or more?

Mióta eljöttünk a klub-ból nem szóltunk egymáshoz. A mai este egy vízválasztó volt a kapcsolatunkban, vagy akárminek is kellene ezt nevezni. Ott lebegett az összes kérdés, kétely és kimondatlan szó egy hatalmas buborékban kettőnk között, ami még közel sem durrant szét. Kiléptem a zuhany alól és magamra tekertem a törölközőt. Beletúrtam hajamba és átmentem Justin szobájába. Laptopjával a kezében kuporgott a szőnyegen. A háttérben szólt a tv amire persze oda sem figyelt. Ijesztően hétköznapi látványt nyújtott. Belegondolva, mióta ismerem nem láttam ennyire átlagosnak. 

-Elkészültél? -Kérdezte anélkül, hogy tekintetét elvette volna a monitorról. 

-Kérhetnék valami ruhát éjszakára? -Hangom olyan félénken csengett mint még soha. Olyan volt mintha minden eddig átélt perc, érzelem vagy vidám pillanat törlődött volna. Mintha csak egy idegen házában lennék, ahol semmi másra nem próbálok figyelni csak,hogy ne legyek udvariatlan. 

-Persze, szolgáld ki magad. -Mutatott méretes gardróbja felé. Biccentettem és elindultam a hatalmas tolóajtó felé ami mögött az a rengeteg ruha megbújik. Hagytam, hogy a törölköző a földre hulljon, bár tudtam, hogyha Justin elemelné tekintetét a gépéről, teljes rálátást nyerne. Talán tudat alatt ez volt a cél. Lassan lépkedtem a puha szőnyegen, gondosan végignézve minden egyes ruhadarabon. Nem mertem hátra nézni, pedig mindennél jobban szerettem volna meggyőződni róla, hogy kis mutatványom hiábavaló-e. Hajamat átsöpörtem nyakam egyazon oldalára és kéjesen felsóhajtottam. Lábujjhegyre emelkedve akasztottam le egy pólót. Egy puha kéz simított végig hátamon én pedig akaratlanul is elmosolyodtam. Testemet átjárta a libabőr, és hagytam, hogy a póló kiessen a kezemből. Lassan maga felé fordított és leeresztett a szőnyegre. Könyökével támasztotta magát, hogy ne érezzem teljes testsúlyát, de még így is éreztem. Bőr a bőrhöz simult. Lassan végigcirógatta járomcsontomat. 

-Nem tudom mi folyik köztünk. Nem tudom mi lenne a legjobb döntés. Nem tudom mivel okoznék neked örömöt. Nem tudom, hogyan óvjalak meg. Nem tudom mi a helyes. Nem tudom kimondani mit érzek amíg nem vagyok benne biztos. Nem akarok dönteni semmiről. Csak szeretnék veled lenni. Kötöttségek, kötelezettségek, média nélkül. Nem veled és még másokkal. Csak veled. -Suttogta, és egy lágy puszit nyomott homlokomra. Karomat nyaka köré fontam.

-Meddig várjak Justin? Mit vársz tőlem? -Kérdeztem elhaló hangon. Éreztem, hogy a sírás fojtogat, de eszemben sem volt engedni neki.

-Csak legyél velem. Sodródjunk az árral. 

-Egy olyan árral ahol normális, hogy elviszel valahova és egy másik lány társasága tölti ki az estéd?! -Éreztem ahogy a pulzusom emelkedik. Iszonyatosan közel álltam a kiboruláshoz.

-Nem. Egy olyan árral amiben csak ketten vagyunk. Kimondatlanul. Ameddig stabillá nem válik. -Nyugtatott. Ujjaimmal végigszántottam haján és közelebb húztam magamhoz. Egy apró puszit nyomtam ajkára. Szemei kíváncsian fürkésztek.

-Nem eshetek beléd. -Suttogtam. 

-Miért nem? Mitől vagyok más mint bárki ezen a cseszett világon?! -Szállt le róla és leült mellém törökülésben. Kissé kényelmetlenül éreztem magam meztelenül, úgyhogy az előbb leejtett pólóért nyúltam és belebújtam még mielőtt válaszoltam volna.

-Még csak nem is arról van szó, hogy a fél világ ismer. E mellett akár el is siklanék. Arról van szó, hogy ezáltal, hogy mindenki ismer te is pontosan tudod magadról, hogy bármit megtehetsz és nem veszel semmit komolyan. Volt már valaha egy rendes kapcsolatod?! -Kérdeztem hisztérikusan.

-Mi számít rendes kapcsolatnak? 

-Csak mondd ki, hogy nem volt. -Mondtam.

-Nem volt. Soha nem voltam igazán szerelmes, soha nem tudtam, hogy az emberek tényleg engem akarnak vagy a pénzem, esetleg a hírnevem. Tudod mennyire nehéz nekem normális életet élni?! -Fakadt ki.

-Csak szeretnék egy esélyt, egy kis időt, hogy ami köztünk van töretlenné nője ki magát. Én nagyon szeretnék bízni benned, hidd el, de ennyi rossz tapasztalat után... -Suttogta, és arcát tenyerébe temette. Óvatosan közelebb csúsztam hozzá és fejemet vállára hajtottam.

-Sodródjunk az árral. -Leheltem alig hallhatóan. Kezeinket összekulcsolta és apró puszit nyomott fejem búbjára. Ha tudná, hogy én mennyire tartok ettől. Ötletem sincs mennyi ideig ülhettünk csöndben egymásra dőlve, de kétségkívül elaludtam. Mikor eltűnt alólam a talaj és Justin karjaiban találtam magam szemeim álmosan nyitódtak ki. Nagyokat pislogtam, miközben arcát kémleltem. 

-Aludj tovább hercegnő. -Mosolygott rám és befektetett az ágyba. Bebújt mellém és nyakig betakart. (...)

Miközben kifelé bámultam a kocsi ablakán folyamatosan visszapörgettem a tegnap esti párbeszédet. Barátok lennénk, vagy több ez annál? Együtt vagyunk, csak nem hivatalosan? Jobban össze voltam zavarodva mint gondoltam. Pontosan a házunk előtt parkolt le. Kikapcsoltam a biztonsági övet és enyhén felé fordultam.

-Megjöttünk! -Mosolygott rám.

-Ez nem a mi házunk. -Néztem értetlenül a GPS-re.

-De hát...ezt a címet adtad meg. -Fogta kezébe a kis készüléket. Halkan felkuncogtam.

-Köszi, hogy hazahoztál. -Mondtam vigyorogva. 

-Hazudós. -Biggyesztette le alsó ajkát. Látványán nevetnem kellett de csak fejcsóválva adtam egy puszit a szájára. Kezét tarkómra simítva húzott magához közelebb.

-Ennél azért több odaadást várok egy fuvarért. -Suttogta ajkaimba. Mindig elcsodálkozom mennyire elképesztően csókol. Vagy éppen azon, hogy mennyire összhangban vagyunk. 

-Tudod, elég durván le vannak sötétítve az üvegek. Már ha tényleg be szeretnéd bizonyítani mennyire hálás vagy. -Vigyorgott rám, miközben szemöldökét húzogatta. Csúnyán néztem rá, mire ő védekezően maga elé tartotta kezeit.

-Csak egy ötlet volt. De akkor majd máskor. -Kacsintott rám, én pedig kipattantam a kocsiból.

~

Drágáim, íme a várva várt rész! :) Most egy hétre elutazom de utána jön a folytatás! Kérlek hagyjatok egy pár kommentet, ha már én is rááldozok két órát, hogy megírjam nektek<3. Köszönöm! Ja és ne felejtsetek el benézni a másik blogba sem.